
Meghalt az a román férfi, aki a hétvégén tűnt el Nizzában a csütörtök esti merénylet után.
2016. július 19., 16:032016. július 19., 16:03
2016. július 19., 20:432016. július 19., 20:43
Mint megírtuk, eredetileg egy háromtagú család mindhárom tagját eltűntként tartották számon, ám előbb a nyolcéves kisfiút, majd édesanyját azonosították a nizzai kórházakban ápolt sérültek között. Kedden kiderült, hogy az édesapa nem élte túl a terrortámadást. Klaus Johannis államfő és Dacian Cioloş kormányfő részvétét fejezte ki a családnak.
Közben keddi híradások arról szóltak, hogy egy negyedik román állampolgár is eltűnt a csütörtöki terrortámadás nyomán a merénylet áldozatainak felderítésére létrehozott, SOS Nice nevű Facebook-oldalon közölt bejegyzés szerint. Eszerint a 40 éves, Barbu Ştefan Valentin nevű férfinak sem sikerült a nyomára bukkanni az immár 85 ember halálát okozó merénylet után, amelynek során a tunéziai elkövető teherautóval hajtott a francia nemzeti ünnep estéjén a nizzai tengerparti sétányon tartózkodó tömegbe.
Eddig a kedden a halottak között azonosított férfit, valamint egy fiatal román párt tartottak nyilván eltűntként. Utóbbiak kapcsán a román külügy kedden közölte: nem igazolódott be, hogy a merénylet idején a helyszínen tartózkodtak volna.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!