Hirdetés

Megérkezett Németországba a pápa – 16 ezer rendőr vigyáz rá

Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette németországi látogatásának első állomására, Berlinbe érkezett csütörtökön XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő összesen négy napot tölt szülőhazájában. Noha XVI. Benedek pápává történt 2005 áprilisi megválasztása óta két alkalommal már járt Németországban, a mostani az első hivatalos állami vizit.

MTI

2011. szeptember 22., 11:562011. szeptember 22., 11:56

Erre utal, hogy a Vatikán \"államfője\" találkozik Christian Wulff elnökkel és Angela Merkel kancellárral is, délután pedig beszédet mond a Bundestagban.

A tervezett parlamenti beszéd meglehetős vitát váltott ki, és mintegy 100 ellenzéki képviselő bejelentette, hogy azt bojkottálni kívánja. Álláspontjuk szerint ugyanis a program ellentétes az állam és az egyház szétválasztásának az alkotmányban rögzített elvével.

A beszéd idejére különböző – a katolikus egyház politikája, elsősorban szexuális tanai ellen tiltakozó – civil szervezetek tüntetést jelentettek be. A tervezett tiltakozásokkal kapcsolatban a katolikus egyházfő útban Berlin felé a repülőgép fedélzetén úgy nyilatkozott, hogy ez normálisnak számít egy szabad társadalomban. A pápa szerint a tiltakozás ellen nem lehet szót emelni, ha civilizált módon zajlik. „Örömmel látogatok Németországba. Ebben az országban születtem, és a gyökereket nem szabad elvágni” – fogalmazott az egyházfő.

A látogatást rendkívüli érdeklődés előzte meg. Megfigyelők ennek kapcsán arra hívták fel a figyelmet, hogy 84 esztendős XVI. Benedek olyan időben érkezett szülőhazájába, amikor a német katolikus egyház még nem jutott túl fennállásának egyik legsúlyosabb válságán. Az elmúlt év elején épp egy berlini katolikus elitiskolában vált ismerté, hogy egyházi személyek évtizedekkel korábban az akkori diákokkal szemben sorozatos szexuális bűncselekményeket követtek el. Ezt követően több németországi katolikus intézményben hasonló szexuális visszaélésekre derült fény. A botránysorozat felmérhetetlen bizalmi válságot okozott, a német katolikus egyházból tavaly több mint 180 ezren léptek ki. A katolikus egyházfő a kilépésekről újságírók előtt megértéssel nyilatkozott. Mindez elsősorban azok esetében érthető, akik közel álltak a visszaélések áldozataihoz – fogalmazott a pápa. Értesülések szerint németországi tartózkodása során a pápa a korábbi szexuális bűncselekmények áldozatainak egy csoportjával is találkozik.

Az egyházfő a látogatás kapcsán hangsúlyozta, hogy legfőbb céljának a hit terjesztését tekinti. A vizit másik fő célkitűzéseként az ökumenizmus erősítését említette. Ennek jegyében XVI. Benedek pénteken Erfurtban a német evangélikus egyház vezetőivel is találkozik.

A pápa Berlin mellett Türingiába és Baden-Württembergbe látogat. Az út különböző állomásain több szentmisét mutat be, az elsőt csütörtök este - több mit 70 ezer hívő előtt - a berlini Olimpiai Stadionban.

A látogatás idejére Berlinben és a többi helyszíneken rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. A pápa biztonságára összesen mintegy 16 ezer rendőr ügyel.

A németországi vizit XVI. Benedek 21. külföldi látogatása.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés