Hirdetés

Megalakult az új Országgyűlés – Áder szerint a leendő kormány legitimációja vitán felül áll

A képviselők eskütétele az Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban •  Fotó: MTI

A képviselők eskütétele az Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban

Fotó: MTI

Letették esküjüket az országgyűlési képviselők kedden, ezzel megalakult az új magyar parlament és a 2014-ben megalakult kormány megbízatása megszűnt.

Hírösszefoglaló

2018. május 08., 12:372018. május 08., 12:37

2018. május 08., 13:452018. május 08., 13:45

A képviselők a történelmi zászlók előtt tettek esküt. A Demokratikus Koalíció képviselői – akik csak az eskütétel idejére jelentek meg az ülésteremben, azt követően azonnal távoztak is – azzal egészítették ki a hivatalos esküszöveget, hogy minden törekvésükkel azon lesznek, hogy „helyreállítsák a köztársaságot”, és új demokratikus alkotmányt adjanak a hazának. Az LMP-s Hadházy Ákos nem vett részt az eskütételen – számolt be az MTI.

Ezt megelőzően az Országgyűlés korelnökéből – aki a legidősebb képviselő, a 82 éves, fideszes Turi-Kovács Béla – és a korjegyzőkből – vagyis a legfiatalabb képviselőkből – álló testület jelentést tett a mandátumvizsgálat eredményéről, amely mindenki megbízólevelét szabályszerűnek találta. Ezután a parlament – 189 igen szavazattal, egyhangúlag – igazolta a képviselők és a nemzetiségi szószólók mandátumát.

Hirdetés

A parlamentnek ezúttal is 199 képviselő a tagja, a Ház munkájában további 12 szószóló vesz részt.
Turi-Kovács Béla bejelentette a kormány megbízatásának megszűnését. Innentől – az alaptörvény értelmében – a kabinet ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét, nemzetközi szerződés kötelező hatályát nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.

Az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja minden vitán felül áll

– jelentette ki Áder János köztársasági elnök kedden az új parlament alakuló ülésén. Április 8-án, a választási eredmények megismerése előtt – látva a magas részvételt – a most ellenzéki szerepre készülő pártok vezetői is ekként nyilatkoztak. Szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy a magas részvétel erős legitimitást ad a következő Országgyűlésnek és kormánynak – hívta fel a figyelmet az államfő. Azt is hangsúlyozta, hogy

a választók döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, ez a demokrácia alapszabálya. Az országgyűlési választás végeredménye világos, egyértelmű, jogilag megkérdőjelezhetetlen

– jelentette ki.

Az elnök beszédében javasolta, hogy az Országgyűlés Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét válassza újra miniszterelnöknek.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

Áder János köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson és annak lebonyolításában, valamint azoknak, akik a jogorvoslati eljárások során a benyújtott kifogásokat időben elbírálták.
A köztársasági elnök szerint érdemes ugyanakkor foglalkozni a választási időszak tanulságaival, ezért

azt javasolja a parlament törvényalkotási bizottságának, hogy a Nemzeti Választási Bizottsággal (NVB) együtt tekintse át a választási eljárás tapasztalatait, és ha indokolt, tegyen javaslatot az Országgyűlésnek a választási eljárási törvény módosítására.

Áder János azt is a Ház figyelmébe ajánlotta, hogy idén 23 párt állított országos listát, soha ennyi ezelőtt. Közülük 16 nem érte el az 1 százalékos támogatást, 15 pedig még a 0,5 százalékot sem – mondta, megjegyezve, hogy minden egyes országos listát állító párt legalább 153 millió forint támogatásban részesült, és a korábbi tapasztalatok alapján sajnos esély van rá, hogy ezzel nem tudnak elszámolni. Ezért

megfontolásra javasolja az Országgyűlésnek, nem kellene-e visszatérni a korábbi szabályozáshoz és elejét venni annak, hogy a demokrácia ünnepéből néhányan üzletet csináljanak.

Felidézte emellett: április 8-án voltak olyan szavazókörök, ahol 2-3 órát kellett várakozni, hogy a választók leadhassák szavazatukat. Ezt elfogadhatatlannak minősítette, és elnézést kért azoktól, akik ilyen méltatlan helyzetbe kerültek, ugyanakkor meg is köszönte nekik, hogy türelmesen, zokszó nélkül várakoztak.

Európa jövőjét érintve Áder János úgy fogalmazott: az Európai Unió néhány vezetője mintha elveszítette volna iránytűjét. A köztársasági elnök azt mondta: az uniós közéletet a világos jövőkép hiánya, a kicsinyes vitákba feledkező politikusok, szellemi restség és unalomig ismételt közhelyek jellemzik.

Az alakuló ülés idejére Nem akarjuk ezt a parlamentet és kormányt! címmel demonstrációt szerveztek az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

korábban írtuk

Civilek tüntetnek a budapesti parlament megalakulása és az új kormány ellen
Civilek tüntetnek a budapesti parlament megalakulása és az új kormány ellen

Civilek tüntetnek a parlament megalakulása és az új kormány ellen kedden a budapesti Kossuth téren a Civil Ellenzéki Kerekasztal elnevezésű szervezet felhívására. Dél előtt néhány perccel a demonstrálók egy csoportja megpróbálta áttörni a rendőrök sorfalát.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke kedden az Országgyűlés alakuló ülésén feltétlenül szükségesnek nevezte a választással kapcsolatos egyes szabályok módosítását.

Pálffy Ilona az áprilisi választással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról tartott beszámolójában javasolta a választási időszak meghosszabbítását, a levélszavazás szabályainak pontosítását, a névjegyzékkel, az átjelentkezéssel kapcsolatos szabályok változtatását.

Az NVI vezetője úgy értékelt: az április országgyűlési képviselőválasztáson „az állami feladatok végrehajtása törvényesen, Magyarország alaptörvényének és a jogszabályoknak megfelelően történt”.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke az Országgyűlés alakuló ülésén, kedden elmondta, a választási szervek magas színvonalú és hatékony munkájának köszönhetően az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választását eredményesen, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, törvényesen bonyolították le. 

Patyi András hozzátette: a választási résztvevők számára ismert és kiszámítható jogszabályi környezetben zajlott a 2018-as választás, hiszen nem volt komoly törvényi módosítás az elmúlt években. Hozzátette: a delegálások folytán 30 fősre nőtt NVB rendkívüli mennyiségű munkát végzett el, a választás kitűzésétől, január 11-től május 4-ig 41 ülést tartott, a választási eljárással összefüggésben 942 határozatot hozott és 4 iránymutatás bocsátott ki.

Az NBV elnöke összefoglalta azokat a területeteket, amelyekben törvénymódosítást tart szükségesnek. Javasolta többek között, hogy változtassanak az átjelentkezéssel szavazók fogadásának részletszabályain, hogy a választópolgárok sorban állása elkerülhető legyen, valamint ismét felvetette a többes ajánlás intézményének felülvizsgálatát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés