Hirdetés

Megalakult a Magyar Diaszpóra Tanács

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az elmúlt húsz évben sikeresnek indult, de végül hamvába halt, torzó maradt a világban szétszórva élő magyarok összefogására tett kísérlet többsége – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön a Magyar Diaszpóra Tanács alakuló ülésén, Budapesten.

MTI

2011. november 18., 09:582011. november 18., 09:58

Ezért tavaly kormányra kerülve úgy döntöttek – folytatta –, hogy a be nem vált elképzelések helyett megpróbálnak esélyt nyújtó, új kísérleteket indítani. Ennek jegyében újraindították a Magyar Állandó Értekezletet, új nemzetpolitikai intézményrendszert alakítottak ki, most pedig megalakul a Magyar Diaszpóra Tanács – sorolta. Hozzátette, „közel száz éve küzdünk azért, hogy a magyarság szelleme (...) valamiképpen újraegyesítse a világban szétszórt nemzetünket”. A diaszpóratanács megalakulása újabb fontos győzelem ebben a küzdelemben – jelentette ki.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az erős és sikeres magyar nemzet nem csupán eszmei, érzelmi alapon fontos, az ugyanis gazdasági érdek is, a magyarság szelleme gazdasági erőforrást is jelent. „14-15 millió magyar sokkal többre képes, mint 10 millió. Ki mástól remélhet határokon kívülről erőt a nemzet, mint azoktól a magyaroktól, akiket a történelem vihara a 20. században messze repített a hazájuktól, de akik mindig is megőrizték hűségüket, ragaszkodásukat, szeretetüket Magyarország iránt?” – fejtette ki a kormányfő, aki szavait azzal zárta, hogy a globalizáció egészével nem szabad hadakozni, mert számtalan kellemetlen kísérőjelensége mellett sok olyan lehetőséggel is jár, amellyel ma „sikeresebben tudjuk egyesíteni a magyar szellemet”.

A rendezvényen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta, év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma, és várhatóan a százezredik eskütétel is. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hozzátette: a kérelmek majdnem feléhez névváltoztatási kérelem is kapcsolódik. Semjén Zsolt ismét megerősítette, nincs „A” és „B” kategóriájú állampolgár, és a még idén benyújtandó és elfogadandó választójogi törvényben lehetővé teszik, hogy a világon bárhol élő magyarnak szavazati joga legyen. Németh Zsolt külügyi államtitkár a rendezvényen kijelentette, a magyar diaszpóra képviselőire nem hivatalos nagykövetekként tekintünk; a diaszpóra egyfajta kitörési pont a világ magyarsága számra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés