2011. január 19., 10:052011. január 19., 10:05
Úgy tűnik, hogy (a törvény) vonatkozik a más tagállamokban létesített médiavállalkozásokra is, nem csak a Magyarországon bejegyzettekre – említette Kroes az első aggályt.
Második aggályként azt hozta fel, hogy a magyar törvény a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a műsorszórás területéről kiterjeszti a lekérhető (on-demand) audiovizuális médiaszolgáltatásokra is, beleértve például az egyszerű videobloggereket. Szerinte ez a szabály nem kellőképpen világos, és így az egyéni esetekben túl nagy mérlegelési lehetőséget biztosít. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a jogszabályt védve azzal érvelt, hogy egyfelől érvényesíteni kell a véleménynyilvánítás szabadságát, másfelől létezik az az igény, hogy a közvéleményt nagymértékben befolyásoló média ne egyoldalúan tájékoztasson.
Kifejtette, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye a törvény értelmében csak a legnagyobb befolyással bíró médiaintézményekre vonatkozik – a nyomtatott médiára nem, mert „ott mindenki azt ír, amit akar”. Gál Kinga néppárti EP-képviselő „politikai hisztériakeltésnek” minősítette az ülés összehívását, utólag azonban úgy látja: fontos volt, hogy Navracsics Tibor választ adhatott a törvény nem kielégítő ismeretéből fakadó „tévképzetekre”. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke tegnap közölte: az EB a héten levélben is kifejti a kifogásait.
Az új magyar médiaszabályozással kapcsolatban különösen problematikus az, hogy az új médiahatóság kizárólag olyan tagokból áll, „akiket a kormány támogat”; ez alááshatja a média pluralizmusát – mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője, miután a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral egyeztetett az új magyar médiatörvényről tegnap Budapesten.
Dunja Mijatovic problémás pontnak nevezte, hogy az új médiatörvény nem támogatja a közszolgálati média függetlenségét, és aggályosnak tartja a médiatanács tagjainak 9 éves mandátumát is. Kovács Zoltán államtitkár azt mondta, a félreértések egy részét sikerült eloszlatnia. Hangsúlyozta: a szabályozás vitáját vissza kell terelni a józan ész és szakmai vita terepére.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.