Májusi ajánlat a Művésznegyed mozijában

Az m2-esen sugárzott Művésznegyed mozija sorozat első filmje májusban Lucian Pintilie A tölgy című alkotása (május 7-én, 23 órakor).

Gazda Árpád

2006. május 04., 00:002006. május 04., 00:00

A neves román rendező 20 év száműzetés után, a Ceauºescu-korszak bukását követően tért csak vissza, hogy elkészítse ezt a megrendítő művet, amely kemény leszámolásra szólít fel a rendszerhez kötődő illúziókkal. Ezt kell megtennie a film főhősének, Nelának is, aki édesapja elvesztésekor döbben rá, hogy az, akire mindig felnézett, valójában a titkosszolgálat ügynöke volt. A hamvakat egy neszkávés dobozba zárva Bukarestből vidékre indul, és útja során fokozatosan szembesül a nyomor és az erkölcsi züllés bugyraival. Nelát Maia Morgenstern alakítja, aki ezért a munkájáért Európa-díjat kapott.
Egy történelmi váltás pillanatát, Hitler és a náci mozgalom hatalomra jutását idézi fel Luchino Visconti monumentális alkotása, az Elátkozottak (május 14-én, 23 órakor). A gazdag polgári család történetét nyomon követő film barokkos sűrűségű, nyugtalanító képein, a 70-es évek nagyszerű színészei, többek között Dirk Bogard, Ingrid Thullin, Helmut Berger, jelenítik meg a kor démonikus figuráit. Az annak idején a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában Oscar-díjra jelölt alkotás nemcsak a hatalomról, de a hatalmat kiszolgáló ember kisszerűségéről, kínzó bűntudatáról is sok mindent elmond.
A valóságos történelem helyett a képzelet világába visz tovább Orson Welles 1952-es Othellója (május 21-én, 23 órakor). A filmtörténet minden értelemben egyik legnagyobb alakja Shakespeare-rajongó volt. Filmkészítőként a Macbeth-tel debütált, s ezt csakhamar követte az Othello, amelynek bemutatójakor Welles, aki a címszerepet természetesen maga játssza, nem csupán az alapmű újszerű értelmezésével keltett feltűnést, hanem azokkal a formanyelvi megoldásokkal is, amelyekkel filmszerűvé varázsolta a színpadi művet. A pénzügyi nehézségek miatt három évig, jórészt Welles színészi keresetéből több etapban, kisebb részt Olaszországban, nagyobb részt Marokkóban forgatott film a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon méltán nyerte el a megosztott nagydíjat.
Bár a zsidóüldözések rémkorszakában játszódik, mégis meghitt, bensőséges hangú alkotás Claude Berri filmje, Az öregember és a gyerek (május 28-án, 23 órakor). Kis hősét a szülei vidékre küldik, egy olyan családhoz, ahol semmit sem tudnak a fiú származásáról. Itt összebarátkozik az öreg családfővel, Pepével, aki nem egyszerű eset. Látszólag morgós, zsörtölődő magatartása mögött mély emberség, ahogy ő mondja „az élet minden formájának tisztelete” rejlik. A zsidókat azonban ki nem állhatja... A történet egy pillanatig sem válik szentimentálissá, s ebben nagy szerepe van a Pepét alakító Michel Simon természetes és ugyanakkor katartikus alakításának.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak