
Hárman meghaltak, harmincegyen megsérültek az M5-ös autópályán pénteken kora reggel történt magyarországi tömegbalesetben. Az egyik sérült állapota válságos, rajta kívül több súlyos, életveszélyes sérült van, őket már vagy megműtötték vagy műtétre várnak. A sérültek több mint fele külföldi állampolgár. A román külügyminisztérium azt közölte, hogy a balesetben három román állampolgár halt meg és 18 megsérült.
2013. augusztus 30., 16:322013. augusztus 30., 16:32
Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, egy kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgép indul orvoscsoporttal kora délután Budapestre, hogy segítséget nyújtsanak a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátásában, és lehetővé tegyék hazaszállításukat. A sérülteket jellemzően végtagtöréssel, fej-, mellkasi és hasi sérülésekkel vitték a budapesti Merényi Gusztáv Kórházba, a Péterfy Sándor utcai Baleseti Központba, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába, valamint a ceglédi kórházba.
Tíz sérültet – hat felnőttet és négy gyereket – a budapesti Péterfy Sándor utcai baleseti központban ápolnak. Tóth Ferenc intézetvezető-főorvos az MTI-nek elmondta: a gyerekek között van, aki már átesett a műtéten, mások még előtte állnak. Két gyereket ápolnak az intenzív osztályon. A négy felnőtt közül kettőt vettek fel az intézménybe, két sérültet a vizsgálat után elengedtek. „A sérültek jellemzően csonttöréseket, koponya és hasi sérüléseket szenvedtek\" – sorolta a főorvos. A tíz beteg közül hét külföldi (három gyerek és négy felnőtt). A főorvos az állampolgárságukról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni. Annyit elmondott, hogy van közöttük román állampolgár is.
Szalisznyó Ilona, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház kommunikációs vezetője arról tájékoztatott, hogy hozzájuk hat embert vitt a mentőszolgálat, három román állampolgárt és három kurd nemzetiségűt. A sérültek között három felnőtt van, kettőnek súlyos a sérülése: mindketten lábszártörést szenvedtek, egyiküket műtik.
Zsíros Lajos ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a honvédkórházba négy sérültet vittek a baleset helyszínéről, közülük kettő állapota életveszélyes, sürgősségi műtéti beavatkozás zajlik náluk. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a baleset körülményei még tisztázatlanok, azokra a szakértői vizsgálatnak kell fényt derítenie.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!