
Szijjártó Péter
Fotó: MTI
A nyugat-balkáni térség európai, euroatlanti integrációjának felgyorsítása egész Európa biztonsági és gazdasági érdeke – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
2017. október 11., 16:152017. október 11., 16:15
A visegrádi csoport (V4) magyar elnöksége keretében Budapesten egyeztettek a visegrádi, nyugat-balkáni és közép-európai országok külügyminiszterei. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter az MTI szerint kiemelte:
Hozzátette: a közép-európai országokat erős kereskedelmi kapcsolatokat is kötik a Nyugat-Balkánhoz.
A külügyminiszter hangsúlyozta: a Nyugat-Balkán biztonságának garanciája az EU- és NATO-csatlakozási folyamatok felgyorsítása. Az instabil és feszültségektől terhelt Nyugat-Balkán komoly kockázatot jelent Közép-Európának és egész Európának – vélekedett. Közölte:
Szijjártó Péter szerint Közép-Európa érdeke, hogy az EU olyan nyugat-balkáni stratégiát hajtson végre, amely segíti és felgyorsítja az integrációs folyamatokat, és azokat kétoldalú viták nem hátráltathatják. Mivel ebben a kérdésben Közép-Európa biztonsága a tét,
Macedónia és Albánia esetében még idén jelöljön ki olyan kezdési időpontot a tárgyalásokhoz, amely nincs később 2018 első negyedévénél, valamint Bosznia-Hercegovina és Koszovó tekintetében elérhető integrációs célokat, menetrendet fogalmazzon meg - sorolta.
A tárcavezető megjegyezte: a NATO-t illetően a decemberi külügyminiszteri találkozón döntésnek kell születnie a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Macedóniával, és aktiválni kell a tagsági akciótervet Bosznia-Hercegovina számára.
Teodor Meleșcanu román külügyminiszter a találkozón kiemelte: lényeges, hogy a Nyugat-Balkánon az egész politikai elit elkötelezett legyen a reformok mellett. Hozzátette:
Közölte: Románia támogatja az EU további bővítését, mivel ez az egyetlen mód, amellyel hozzájárulhatnak a nyugat-balkáni stabilitás és béke megerősítéséhez.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!