
Magyarok és szlovákok tüntettek vasárnap Kassán a szlovák alkotmánybíróság székháza előtt, miután a testület immár két éve halogatja a döntést a szlovák parlament több mint 40 képviselője által aláírt állampolgársági beadványa ügyében.
2013. szeptember 02., 14:402013. szeptember 02., 14:40
A székház előtt a zuhogó esőben mintegy kétszázan tüntettek, közöttük azok is, akik felvették a magyar állampolgárságot és ezért szlovák állampolgárságától megfosztották őket. A tömegben ott volt a 101 éves Tamás Aladárné rimaszombati pedagógus, aki szintén elvesztette szlovák állampolgárságát.
Samu István, a kettős állampolgárság érdekében létrehozott munkacsoport elnöke az MTI-nek elmondta: a tiltakozást, hasonlóan a tavalyihoz, azért tartották szeptember elsején, mert ez a szlovák alkotmány napja, az alaptörvény pedig garantálja, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától.
A demonstráción több politikai párt, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd, a Polgári Konzervatív Párt, a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió is képviseltetette magát. Ugyancsak ott volt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy az anyaország évtizedeken keresztül eltűrte, hogy a felvidéki magyarok kisebbségi és alapvető emberi jogait megsértsék. Úgy fogalmazott: ezt a \"továbbiakban nem fogadhatjuk el\", ezért az általa vezetett jogvédő szervezet úgy döntött, hogy kiáll a felvidéki magyarok jogaiért.
Lomnici Zoltán beszélt arról is, a nemzetközi közvélemény figyelmét kívánja felhívni a szlovákiai jogsértésekre. Többen beszéltek arról, hogy a felvidéki magyarok csak alkotmányos jogaikkal szeretnének élni, amikor meg akarják tartani szlovák állampolgárságukat azután is, hogy felvették a magyart.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!