Hirdetés

Magyar médiatörvény: nem csitulnak a kedélyek

Franciaország azt szeretné, hogy módosítsák az új magyar médiatörvényt – jelentette ki tegnap a francia kormány szóvivője, aki szerint a törvény szövege, amelyet már mások is bíráltak az Európai Unióban, „a sajtószabadság súlyos csorbulását” jelenti.

Hírösszefoglaló

2011. január 05., 09:572011. január 05., 09:57

François Baroin úgy vélekedett, hogy „a Magyarországon kialakított eszközrendszer igen látványos, (...) a sajtószabadság mélyreható megváltoztatását jelenti, és nyilvánvalóan tagadhatatlan, hogy Franciaország – az Unió más országaihoz hasonlóan – azt szeretné, hogy ezt a szöveget módosítsák”. Ez a törvény „nem egyeztethető össze azzal a sajtószabadság-eszmével, amelyet az európai szerződések mindegyike érvényesnek tekint” – tette hozzá Baroin. A viták középpontjába került Orbán Viktor magyar kormányfőnek védelmére kelt ugyanakkor a Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap. A lap szerint: „Orbán meg akarja változtatni Magyarországot, és ebben konzervatív eszmék vezérlik. Új alkotmányt akar adni az országának, és abban Magyarország keresztény örökségének, valamint az emberi élet értékének a tiszteletét írnák elő.” A lengyel lap felhívta a figyelmet arra, hogy hasonló lépéseket tesz José Luis Zapatero, Spanyolország szocialista kormányfője, aki úgy véli, hogy a választók támogatása feljogosítja arra, hogy erkölcsi forradalmat hajtson végre. A Rzeczpospolita szerint „Európa Spanyolország belügyének tekinti a Zapatero által követett politikát, míg a nyugati baloldalt sokkos állapotba hozta Orbán konzervatív forradalma”. Orbánnak nem szabad elfelejtenie, hogy Európa – még ha igazságtalanul is – a jobboldalnak még jobban a körmére néz – írta a lengyel napilap. Győri Enikő európai ügyekért felelős államtitkár egyébként tegnap elmondta: a médiatörvényről és a körülötte kialakult helyzetről is biztosan szó lesz a magyar kormány és az Európai Bizottság (EB) pénteki budapesti ülésén. A kormány az EB rendelkezésére bocsátja a törvény hiteles angol fordítását – tájékoztatott az államtitkár, hozzátéve, hogy „folyik a párbeszéd”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
Hirdetés