Hirdetés

Magyar áldozat Irakban

Merényletben vesztette életét egy Csongrád megyei férfi. Magyar férfi is áldozatul esett Bagdadban annak a merényletnek, amelynek során feltehetően 20–30 fegyveres támadt rá szerdán helyi idő szerint délután fél egy körül az amerikai Nemzeti Demokratikus Intézet munkatársait szállító konvojra. Leslie Campbell, a Nemzeti Demokratikus Intézet közel-keleti regionális igazgatójának szerdai tájékoztatása szerint a fegyveres rajtaütésben az Unity Resources Group (URG) egy magyar, egy horvát és egy iraki állampolgárságú biztonsági őre, valamint az NDI egy amerikai női alkalmazottja halt meg.

Gazda Árpád

2007. január 19., 00:002007. január 19., 00:00

Polgár Viktor, a magyar külügyminisztérium szóvivője csütörtökön Budapesten tartott sajtóértekezletén közölte: a támadás magyar áldozata Csongrád megyéből származott. A szóvivő hangsúlyozta: a család kérésére több információt nem adhat ki az elhunytról.
Az eset körülményeit ismertetve Polgár elmondta: az őrök az URG nemzetközi biztonsági magáncég alkalmazásában álltak. A négy halálos áldozatot követelő támadáskor a magyar biztonsági őr mellett még egy személy ült, amikor autójuk lángra lobbant és kiégett. A járművet egy titkos helyre szállították, az áldozatok azonosítását az Amerikai Egyesült Államok hadseregének halottkémei végzik. Ezt követően kerülhetnek Magyarországra a férfi maradványai – tette hozzá Polgár Viktor.
A szaktárca több forrásból szerzett információt a meggyilkolt magyarról, így elsődlegesen attól a cégtől kaptak felvilágosítást, akiknél a férfi dolgozott. A külügyi szóvivő hangsúlyozta: nincsenek pontos adataik arról, hány magyar dolgozhat Irakban, becslések szerint több tucatnyian lehetnek. A külföldre utazóknak ugyanis nem kötelező regisztráltatni magukat, Polgár Viktor szerint azonban mindenképpen hasznos, ha az állampolgárok bejelentik a külügyminisztériumban, mielőtt veszélyesnek számító országba utaznak.
A szerdán meghalt magyar biztonsági őrrel háromra emelkedett az amerikai invázió óta Irakban életüket vesztett magyar állampolgárok száma.

MTI


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés