Hirdetés

Magyar diákok haltak meg az itáliai buszbalesetben

Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók a Verona mellett balesetet szenvedett, magyar középiskolás diákokat szállító autóbusz roncsai közül – közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti.

MTI

2017. január 21., 10:422017. január 21., 10:42

2017. január 21., 12:502017. január 21., 12:50

Közlése azt jelenti, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet.

Olasz tévéhíradók felvételei szerint a jármű teljesen kiégett. A rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy ismereteik szerint más jármű nem volt érintett a balesetben, és egyelőre vizsgálják, hogy az autóbusz miért szaladt le az útpályáról. Az MTI értesülései szerint 39 sérültet veronai kórházakba vittek. Az olasz tűzoltóság korábban azt közölte, hogy 36 sérült el tudta hagyni a buszt.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a magyar M1 televíziónak szombat reggel elmondta, hogy az autóbuszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd egy falnak csapódott. A hivatalos adatok szerint 54 utas – köztük felnőtt kísérők – és két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból – tette hozzá a szóvivő.

Szijjártó: egy sérült életveszélyes, kettő nagyon súlyos állapotban van

Tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van az éjfél előtt Olaszországban, Verona közelében történt buszbalesetnek, tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet – közölte szombat délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Jelezte: nagyjából mostanra állt össze a sértetlenek listája, és „nagyjából végleges” a kórházban ápoltaké. A magyar kormány nevében részvétét és együttérzését kifejezve Szijjártó Péter közölte: a kormányzat a hazajuttatás és a szülők kimenetelének minden költségét állja, és mindent megtesz, hogy a családok fájdalmát enyhíteni tudja.

OMSZ: megkezdődtek az előkészületek a túlélőik hazaszállítására

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megkezdte az előkészületeket a veronai buszbaleset túlélőinek hazahozatalára, kórházi elhelyezésük megszervezésére – mondta a szervezet kommunikációs és pr-igazgatója szombaton az MTI-nek. Győrfi Pál elmondta: a mentőszolgálat főigazgatójának vezetésével hamarosan elindul a helyszínre egy szakemberekből álló csoport, hogy ott segítse a sérültek hazahozatalával kapcsolatos szervezői munkát.

Jelezte azt is, hogy már négy fővárosi kórház jelentkezett az OMSZ-nél, hogy teljes kapacitással állnak rendelkezésre. Elmondta továbbá: a helyszínen derül majd ki, hogy melyik sérült mikor lesz szállítható, milyen módon hozható haza, sérülései alapján melyik kórház lesz a legmegfelelőbb számára.

Orbán Viktor: imáimmal a gyászolók mellett vagyok

„Minden család, közösség, nemzet számára a fiatal életek, gyermekeink elvesztése a legnagyobb csapás” – írta Orbán Viktor az éjszakai olaszországi buszbaleset kapcsán az MTI-nek elküldött nyilatkozatában. A miniszterelnök közölte, utasította a magyar hatóságokat, hogy mindent kövessenek el a helyzet teljes körű tisztázása érdekében. „A gyász nehéz pillanataiban imáimmal a tragédiával sújtott családok, barátok mellett vagyok” – zárul Orbán Viktor nyilatkozata.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés