Hirdetés

Macron: néhány héten belül katonai győzelmet arathatunk az Iszlám Állam felett

•  Fotó: Abcnews.go.com/AP

Fotó: Abcnews.go.com/AP

Emmanuel Macron francia elnök szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet már „majdnem teljes vereséget” szenvedett Irakban és Szíriában, és a nemzetközi koalíció néhány héten belül katonai győzelmet arathat a dzsihadisták felett.

MTI

2018. január 19., 16:292018. január 19., 16:29

2018. január 19., 16:322018. január 19., 16:32

„Valamennyi érintett nemzet erőfeszítésének köszönhetően az Iszlám Állam katonai szervezet már majdnem teljes vereséget szenvedett. Bízom abban, hogy a következő hetekben sikerül katonai győzelmet aratnunk” – mondta pénteken a francia elnök a dél-franciaországi Toulon kikötőjében, a Dixmude hadihajó fedélzetén mintegy 1500 katona előtt tartott beszédében.

„Azt szeretném, ha mostantól a stabilitás, az újjáépítés és a lakosság támogatása mellett köteleznénk el magunkat határozottan a partnereinkkel.

Hirdetés
Idézet
Ez még nem lesz a harc vége,

de ebben az évben a hadműveleti helyzetnek megfelelően fogjuk átalakítani a nemzeti hozzájárulásunkat” – tette hozzá.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerdán az Iszlám Állam feléledését megakadályozni hivatott, szélesebb stratégia keretében meghatározatlan idejű amerikai katonai jelenlétről beszélt Szíriában, felvázolva azokat a diplomáciai eszközöket, amelyek szerinte elvezetnének Bassár el-Aszad szíriai elnök távozásához és az iráni befolyás csökkenéséhez.

A francia elnök hat hónappal azután, hogy a tavalyi költségvetési megszorítások miatt az előző vezérkari főnök, Pierre de Villiers lemondott, megerősítette, hogy

a hadsereg költségvetése idén 1,8 milliárd euróval 34,2 milliárd euróra emelkedik, és 2025-re eléri a GDP két százalékát.

Emmanuel Macron "példa nélkülinek és összehasonlíthatatlannak" nevezte a védelmi költségvetés megemelését, s jelezte, hogy a büdzsé elköltéséhez "teljes és közös igényességet" kér, amelyet személyesen fog ellenőrizni. A külföldi hadműveletekre fordítható összeget a tavalyi 450-ről 650 millió euróra emeli a francia kormány, s az összeg 2020-ra eléri az 1,1 milliárd eurót.

A francia elnök megerősítette az elnökválasztási kampányban elhangzott ígéretét, miszerint bevezeti az „általános nemzeti szolgálatot” minden fiatal számára, de arra nem a hadsereg büdzséjéből különítenek el összeget, hanem a programban érintett minisztériumok fogják finanszírozni.
Emmanuel Macron arra is ígértet tett, hogy a francia nukleáris arzenál két összetevőjét, a légi és a tengeri erőt, amelyek kiegészítik egymást, a következő öt évben modernizálják.

Idézet
A nukleáris elrettentés ötven éve a védelmi stratégiánk kulcsa

– emlékeztetett a francia elnök. – A nukleáris elrettentés része a történelmünknek, a védelmi stratégiánknak, és az is marad” – tette hozzá Macron, aki szerint Franciaország a nukleáris arzenálnak köszönhetően „tudja megőrizni stratégiai autonómiáját és mozgásszabadságát”.

A francia elnök, aki az európai védelmi együttműködés fontosságát hangsúlyozta, úgy vélte, hogy hazájának hadserege „éppen most válik az európai referenciális erővé", amelynek első számú partnere Németország, az Európai Unióból távozó Nagy-Britannia pedig meghatározó partnere marad.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés