
Nagyszabású reklámkampányt indít a romániai turisztikai látványosságok népszerűsítésére az Országos Turisztikai Ügynökség (ANT), az 5–6 millió eurós projekt keretében elsősorban a kültéri reklámokra összpontosítanak.
2013. november 05., 17:152013. november 05., 17:15
A jövőre induló és két évig tartó kampány során többek között az Egyesült Államokban, Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában ismertetik a lakossággal a hazai látnivalókat, a reklámok a legforgalmasabb helyeken, repülőtereken, metrókon, buszokon, taxikon, épületeken láthatók majd – jelentette be Răzvan Filipescu, az Országos Turisztikai Ügynökség igazgatója Londonban, a World Travel Market nemzetközi turisztikai vásáron. Mint mondta, a kampányt a különböző országok igényeihez alakítják, a kulturális turizmus és a természeti látványosságok egyaránt helyet kapnak a kínálatban. Londonban például mintegy 150 taxira kerülnek fel a romániai reklámok.
Romániába invitálja a külföldi turistákat a WWF Románia és az Explore Travel is, amelyek a történelmi Máramarost népszerűsítik a november 4–7. között zajló nemzetközi vásáron. A természetvédelmi szervezet hét éve indította el a szűz erdők és az épített örökség védelmére irányuló programját, elsősorban ezeket ajánlják a külföldi látogatók figyelmébe. Csibi Magor, a WWF Románia igazgatója elmondta: a szervezet kritikus pillanatban indítja útjára projektjét, melynek célja rámutatni, hogy az erdőkitermelés, a természeti források ésszerűtlen kiaknázása helyett a turizmus révén a természet- és örökségvédelem is fellendítheti a térség gazdaságát.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!