
Fotó: MTI/AP/Matt Dunham
A brit hatóságok nem tudták megerősíteni azt a sajtóértesülést, miszerint két román állampolgárt is őrizetbe vettek Londonban a szombat éjszakai terrorista merénylettel összefüggésben – tájékoztatott a román külügyminisztérium.
2017. június 05., 14:102017. június 05., 14:10
A külügy közleménye értelmében a londoni rendőrségnek nincsenek olyan információi, amelyek alapján meg tudná erősíteni azt a sajtóértesülést, miszerint két román állampolgárt is őrizetbe vettek a London hídon elkövetett merénylettel kapcsolatban végzett házkutatások nyomán – írja az Agerpres.
Románia londoni külképviselete ugyanakkor felkéri azokat a román állampolgárokat, akiknek információik vannak az incidensről, hogy közöljék ezeket a brit hatóságokkal.
Heten meghaltak, 48 személy pedig megsérült szombaton éjszaka, miután egy furgon gyalogosok közé hajtott a London hídon, majd három személy kiszállt a járműből, és késsel támadt a járókelőkre. A támadókat lelőtte a rendőrség.

Folytatódtak hétfőn az intenzív házkutatások London keleti városrészeiben a szombat éjjeli londoni merénylettel összefüggésben. A rendőrség közölte: tudja, hogy ki volt a három merénylő.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!