
Fotó: BBC/Getty Images
Folytatódtak hétfőn az intenzív házkutatások London keleti városrészeiben a szombat éjjeli londoni merénylettel összefüggésben. A rendőrség közölte: tudja, hogy ki volt a három merénylő.
2017. június 05., 11:472017. június 05., 11:47
Tudja, hogy ki volt a három merénylő, de kilétüket akkor hozza nyilvánosságra, ha ez „műveleti szempontból lehetségessé válik” - közölte hétfőn a rendőrség. A London hídon történt gázolásos, illetve a közeli piac, a Borough Market környékén elkövetett késeléses támadásokban heten meghaltak, és a három elkövetőt a kivonuló fegyveres rendőri egységek a Borough Market területén agyonlőtték.
A merényletben 48-an megsérültek, közülük hétfőn még 36-an voltak kórházban. Huszonegy sérült állapota válságos. A sérültek között négy rendőr van, kettőjük állapota súlyos. Eddig két halálos áldozat személyazonosságát hozták nyilvánosságra, egyikük kanadai, a másik francia állampolgár. A sérültek között is van hét francia, egy további francia állampolgárt pedig még keresnek.
Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka hétfő reggel a BBC brit köztelevíziónak nyilatkozva elmondta:
ezek mibenlétét azonban nem részletezte. Kijelentette: továbbra is tizenkét ember van őrizetben. Őket előző nap, a kelet-londoni Barking és Newham városrészekben elvégzett házkutatások eredményeként vették őrizetbe.
A Scotland Yard vezetője elmondta: a merénylet helyszínére érkező fegyveres rendőri osztag az első riasztástól számított nyolc percen belül „semlegesítette a fenyegetést”, és végzett a három támadóval. A merénylőkkel a Scotland Yard terrorellenes osztagának nyolcfős egysége végzett, összesen ötven lövést leadva a három terroristára. Az akcióban véletlenül lövés ért egy civilt is, de állapota a rendőrség tájékoztatása szerint nem súlyos.
A rendőrséghez szombaton 22:08 órakor érkeztek az első bejelentések arról, hogy egy fehér furgon gyalogosokat ütött el a London híd járdáján. A jármű ezután a Borough Markethez hajtott tovább, ahol a három merénylő kiszállt és sok embert megkéselt. Az elkövetőkön talált, robbanómellényekhez hasonló szerkezetekről a rendőrség már megállapította, hogy utánzatok voltak. A vizsgálat kiderítette azt is, hogy
A Scotland Yard főparancsnoka a hétfői BBC-interjúban elmondta: a nyomozás nagyon gyorsan halad, és az elsődleges feladat most annak felderítése, hogy a támadókon kívül részt vettek-e mások is a merénylet előkészítésében. Cressida Dick elmondta azt is, hogy
és az azóta eltelt időszakban naponta átlagosan egy embert vettek őrizetbe a terrorelhárítási műveletek keretében. A Scotland Yard főparancsnoka kijelentette: nagyon jó a hírszerzési munka is, és ennek révén a szolgálatok rendszeresen meg tudják akadályozni a készülő merényleteket.
Hétfő reggelre a rendőrség megnyitotta a London hidat és környékét kiszolgáló, rendkívül forgalmas London Bridge vasúti és metróállomást, és eltávolították a térséget lezáró kordonokat is, lehetővé téve a közúti közlekedés újraindulását.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!