Hirdetés

Líbia: párbeszéd fegyverletételért

A líbiai vezetés hajlandó tárgyalni a felkelőkkel, ha leteszik a fegyvert – közölte kedd esti sajtóértekezletén Háled Káim külügyminiszter-helyettes.

Hírösszefoglaló

2011. április 07., 10:022011. április 07., 10:02

Bejelentette egyúttal, hogy a dezertált külügyminiszter, Musza Kusza helyére kinevezték a másik külügyminiszter-helyettest, Abdelati Obeidit. „A felkelőknek le kell tenniük a fegyvert, utána részt vehetnek a politikai folyamatban” – mondta. Szerinte a felkelők által megalakított Átmeneti Nemzeti Tanács nem képviseli a líbiai népet. „Az Afrikai Unió (AU) megfigyelői révén volnának garanciái az egész politikai folyamatnak, az ENSZ pedig képes volna eloszlatni minden kételyt” – tette hozzá.

Musza Ibrahim kormányszóvivő hétfő este közölte: Líbia kész választásokat rendezni és megreformálni politikai rendszerét, új alkotmányt írni, de csak saját népe dönthet arról, hogy vezetője a hatalomban maradhat-e. Szavaiból kiderült, hogy Moammer Kadhafi lemondása nem várható. Káim külügyminiszter-helyettes bejelentette, hogy a válság megoldása érdekében a jövő héten várják Tripoliba az AU küldöttségét.

Az új külügyminiszter, Abdelati Obeidi – aki 1982 és ’84 között már betöltötte ezt a tisztséget – az elmúlt napokban járt Görögországban, Törökországban és Máltán, és közölte, hogy Tripoli szeretné a harcok befejezését. Moammer el-Kadhafi közben üzenetet küldött Barack Obama amerikai elnöknek „azt követően, hogy Amerika kivonult a Líbia elleni keresztes gyarmatosító szövetségből” – jelentette be tegnap a JANA hivatalos líbiai hírügynökség. A jelentésben részletek nem szerepelnek.

A líbiai hadműveletek egyre bonyolultabbak, mert a Moammer Kadhafihoz hű erők élő pajzsként használnak civileket – közölte tegnap Alain Juppé francia külügyminiszter. A NATO-nak, amelynek a „lassúságát” a líbiai felkelők bírálják, szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy Kadhafi erői gyakran a civil lakosokhoz igen közel vesznek fel állásokat. „Hivatalosan kértük, hogy a polgári lakosság körében ne legyenek járulékos veszteségek” – jelentette ki Juppé. „Emiatt a műveletek nyilvánvalóan nehezebbek” – tette hozzá. Juppé szerint megvan a veszélye, hogy megfeneklenek a hadműveletek. Példaként Miszrátát említette, ahol nem tudnak előrehaladást elérni.

Kadhafi erői bombázták a velük szemben hetekig kitartó egyetlen nyugat-líbiai várost. Tegnap egyébként a líbiai partvidék keleti részén lévő Adzsdábijától nyugatra támadtak a Moammer Kadhafi bukását akaró felkelők, megpróbálva visszaszerezni azokat a területeket, amelyekről a Kadhafihoz hű erők kiszorították őket. Kedden a kormánycsapatok visszafoglalták az Adzsdábijától mintegy 80 kilométerre nyugatra lévő Brega olajkikötőt, s a frontvonal jelenleg Brega és Adzsdábija között húzódik. A tegnapi Financial Times arról írt: heteken belül kifogyhatnak a pénzből a Líbia keleti részét ellenőrző felkelők, mivel őket is sújtják a Kadhafi-rezsim vagyonát zároló szankciók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés