2011. október 27., 09:312011. október 27., 09:31
„Most, hogy megszereztük a győzelmet, (...) a líbiai nép törekvése az, hogy a NATO legalább az év végéig folytassa műveleteit” – mondta az ÁNT-vezető a Líbiában katonai szerepet vállaló országok vezérkari főnökeinek tanácskozásán.
Egy NATO-tisztségviselő tegnapi brüsszeli közlése szerint a szövetség péntekre halasztotta a tagországok nagyköveteinek eredetileg szerdára tervezett találkozóját, amely várhatóan döntést hoz a líbiai misszió befejezése ügyében.
A csütörtökön meggyilkolt volt líbiai vezető, Moammer Kadhafi egyik bizalmasa közben arról beszélt: Kadhafi, aki négy évtizeden át volt Líbia mindenható vezetője, az utolsó heteit rejtekhelyről rejtekhelyre vándorolva töltötte szülővárosában, Szirtben, harag és kétségbeesés között ingadozva, miközben körülötte összeomlott a rendszere – mondta el egy bizalmasa. Kadhafi Muataszim nevű fia és mintegy két tucat kitartó híve a világtól elzárva menekült, tévé és villany nélküli, elhagyott házakban keresve menedéket, s gyertyával világítva – mondta el Manszúr Dao, a Kadhafi-klán tagja, volt testőrparancsnok, aki időközben fogságba esett.
Kadhafi olvasással, jegyzetek készítésével és teafőzéssel töltötte az idejét Manszúr Dao szerint, aki hétfő éjjel beszélt erről Miszráta kikötővárosban, a forradalmi erők főhadiszállásának most fogdaként használt konferencia-központjában. „Nem ő vezette a csatát, hanem a fia. Ő semmilyen tervet nem készített” – mondta Kadhafiról Manszúr Dao. A Kadhafi elleni felkelés februárban robbant ki, és rövidesen polgárháborúba torkollott. A polgárháború hivatalosan vasárnap ért véget. Kadhafi csütörtöki elfogása, majd halála, valamint Szirtnek, a rendszer utolsó erősségének az eleste tette lehetővé ezt a fordulatot. Kadhafi elfogásának napján a volt líbiai vezető és Dao együtt utazott egy Toyota terepjárón Szirtből menekülve. A gépkocsioszlopot NATO-légicsapás találta el. Kadhafi és Dao megsebesült, és fogságba esett, Kadhafi pedig még aznap tisztázatlan körülmények között meghalt. Dao elmondta, hogy Kadhafi augusztus 18-án vagy 19-én menekült el a tripoli elnöki rezidenciából, röviddel azelőtt, hogy a felkelő erők behatoltak a városba. Dao elmondása szerint Kadhafi egyenesen Szirtbe ment Muataszimmal együtt, másik fia, Szeif el-Iszlám pedig egy másik Kadhafi-párti városba, Bani Valídba menekült. Szirtben a Kadhafihoz hű harcosokat Muataszim vezette, aki eredetileg 350 ember parancsnoka volt – mondta Dao. A vége felé sokan elmenekültek, a harcoló erők száma 150-re olvadt.
Kadhafi, aki valaha vaskézzel irányította a 6 milliós lakosságú országot, nehezen viselte el, hogy elveszítette a hatalmat. „Többnyire szomorú és dühös volt. Azt hitte, hogy a líbiai nép még mindig szereti őt, még azután is, hogy megmondtuk neki, elfoglalták Tripolit”.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.