
Libanonból érkezhet a következő menekülthullám Európába Johannes Hahn szerint, aki drámainak nevezte a közel-keleti országban uralkodó állapotokat.
2015. szeptember 27., 20:212015. szeptember 27., 20:21
Az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa a Die Welt német napilap szombati számában megjelent interjúban arra figyelmeztetett, hogy a 4,4 millió lelkes Libanonba az elmúlt időszakban mintegy 1,2 millió szíriai menekült. Hahn szerint a helyzet azért különösen veszélyes a régió „legtörékenyebb\" államában, mert a politikai instabilitást nagyfokú, húsz százalékos munkanélküliség tetézi.
Horvátországból a hét végén is folyamatosan érkeztek a migránsok Magyarországra, onnan pedig Ausztriába. A magyar rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint szombaton 9472 illegális bevándorlóval kapcsolatban intézkedtek, többnyire a magyar–horvát határon. Nem állt le a roham vasárnap sem: helyszíni tudósítások szerint kora délutánig 5 ezer migráns érkezett vonattal Hegyeshalomra, ahol további 2 ezer embert vártak. A menekültek útja Hegyeshalomról már gyalog vezet tovább, rendőri felvezetéssel sétálnak át Ausztriába, a miklóshalmi gyűjtőpontra, ahol sátrakban helyezik el őket, majd Bécsbe utaznak tovább.
A zágrábi hatóságok péntek délután bejelentették: két fontos átkelőnél feloldották a határzárat a horvát–szerb határon, amelyet a migránsválsággal összefüggésben rendeltek el egy héttel ezelőtt. Ezáltal a belgrádi kormány döntése alapján újra beléphetnek Szerbiába a Horvátországban regisztrált, illetve a horvát árut szállító teherautók.
Eközben a berlini kormány egyre jobban aggódik, mert nem csökken a Németországba áramló migránsok száma. A Der Spiegel hetilap úgy értesült, Berlin a bevándorlási hivatal tehermentesítése érdekében azt tervezi, hogy a szíreknek vizsgálat nélkül hároméves tartózkodási engedélyt fog adni, kikötik azonban, hogy családtagjaikat nem telepíthetik át Németországba. Akiknek nincs esélyük menekültstátusra, azokat visszafordíthatják majd a határról.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!