Szemtanúk szerint repülés közben állt le a Moldovai Köztársaságban csütörtökön lezuhant román SMURD-helikopter motorja – közölte Eduard Harunjen ügyvivő moldovai legfőbb ügyész, a baleset miatt indított nyomozás első eredményeit ismertetve.
2016. június 05., 20:232016. június 05., 20:23
A főügyész elmondta, a chişinăui legfőbb ügyészség a repülésbiztonsági szabályok megsértése miatt indított vizsgálatot az ügyben, amelynek keretében bizonyítékokat gyűjtöttek a helyszínen, és kihallgatták a szemtanúkat. Mint kifejtette, az utóbbiak elmondása szerint a helikopter hajtóműve ki-kihagyott, majd leállt, a pilóták megpróbálták újraindítani, ám próbálkozásuk nem járt sikerrel, így a légi jármű a Haragîş nevű település melletti erdőbe zuhant, ahol felrobbant az üzemanyagtartálya, és kiégett. A légi jármű darabjai több száz méteres sugarú körben szóródtak szét a robbanás nyomán. Mint kiderült, a helikopter pilótáját a chişinăui légi irányítás figyelmeztette, hogy Cahul környékén, ahol a baleset történt, sok a felhő.
A négyfős személyzet – a pilóta, a másodpilóta, egy orvos és egy ápoló – holttestét a helyi törvényszéki orvostani intézetbe szállították, ahonnan a boncolást követően hazaszállították őket Romániába, és tegnap végső búcsút vettek tőlük. Dacian Cioloș kormányfő közölte: a tervek szerint a moldovai ügyészek teljesen átadják a nyomozás vezetését a román katonai ügyészségnek. A román katonai ügyészek és szakértők a hétvégén is a tragédia helyszínén tartózkodtak, hogy összegyűjtsék a helikopter darabjait, és megpróbálják kideríteni a baleset okait. Annyi kiderült, hogy ez a helikopter volt az egyetlen a SMURD állományában, amely nem rendelkezett meteorológiai radarral.
Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának vezetője, a SMURD gyorsmentőszolgálat alapítója a helyszínen elmondta: a pilóta akár meg is szakíthatta volna a küldetést a rossz időjárási viszonyok miatt.
Mint arról beszámoltunk, a Iaşi megyei katasztrófavédelem állományába tartozó helikopter egy moldáv–román–ukrán egészségügyi egyezmény nyomán vett részt moldovai bevetésen. A csütörtöki napon már a második küldetésére indult a Pruton túli országban, egy idős nőt kellett volna Cahulból a fővárosba szállítania, amikor lezuhant. A tragédia konkrét oka egyelőre nem ismert, azonban valószínűsíthető, hogy a heves esőzések miatt zuhant le.
Mint kiderült, az EC 135 típusú helikopter viszonylag új volt: a katasztrófavédelem 2012-ben vásárolta ötmillió euróért. Az utolsó műszaki vizsgálatot idén februárban végezték el rajta, a pilótának, az 53 éves Gavril Dorunak pedig több mint 4000 órányi repülési tapasztalata volt. Doru az Aurel Vlaicu Repülőtiszti Iskolában végzett, egy gyermeke volt.
A másodpilóta, Şocae Voicu 36 éves volt, és 1480 órás repülési tapasztalattal rendelkezett. Két gyermeke volt. A helikopteren tartózkodó orvosnőt Mihaela Dumeának hívták, 39 éves volt, és a jászvásári orvosi egyetemen tanított. Két gyermeke volt. Az ápoló, a 38 éves Gabriel Sandu 16 éve dolgozott a SMURD-nál, egy gyermeke volt. A tragédia miatt Nicolae Timofti moldovai államfő péntekre gyásznapot hirdetett az országban.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!