Hirdetés

Lezárták a magyar–horvát zöldhatárt

Lezárták pénteken éjfélkor a magyar–horvát zöldhatárt, ugyanazt a határrendészeti módszert vezették be, mint a magyar–szerb szakaszon – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő a Somogy megyei Zákányban tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy két tranzitzónát alakítottak ki, ahol az országba belépőket regisztrálják majd.

2015. október 17., 15:132015. október 17., 15:13

A legális belépés továbbra is lehetséges a magyar–horvát határon is – hangsúlyozta a kormányszóvivő az MTI beszámolója szerint. Közölte: bár nem ez a legjobb, az első számú megoldás ma Európában, de a második számú legjobb megoldásra szükség volt a magyar, illetve az európai határok védelmében.

Kifejtette: szombat nulla órától a horvát–magyar határszakaszon is bevezették a szerb–magyar határszakaszon már „értelmét és hasznosságát\" bebizonyító határellenőrzési és határzárási mechanizmust. „Ez azt jelenti, hogy a zöldhatárt, a természetes határokat lezártuk, a határátkelő helyek szigorított ellenőrzés mellett nyitva maradnak, tehát a törvényes belépés lehetősége mindenki számára rendelkezésre áll” – mondta Kovács Zoltán.

Kovács Zoltán kiemelte: „erre a lépésre azért is szükség volt, mert a brüsszeli uniós csúcs még mindig nem tudta eldönteni az első lépést, nevezetes az unió külső, elsődleges határainak a védelmét. Bár Magyarország és Horvátország határa is schengeni határ, de a valódi védelemre, illetve ellenőrzésre szoruló határszakasz az Görögországban húzódik” – mutatott rá, hozzátéve: „ennek a késlekedése egyelőre nem teszi lehetővé, hogy az illegális migrációs hullám, illetve nyomás okait, forrását a lehető legközelebb próbáljuk eltorlaszolni”.

A magyar kormány megtette azokat a lépéseket, amelyekkel a magyar és az európai emberek biztonság, Európa érdekeit meg tudja védeni – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó arról számolt be, hogy a magyar–horvát határon pontosan ugyanazt a határrendészeti megoldást alkalmazták, mint a szerb határszakaszon. Közölte: a horvát határszakasz közel kétszerese a szerb szakasznak, ami nem kis logisztikai kihívást jelentett a határzár megépítésében résztvevőknek.

Ezzel a lépéssel a jogi státus is változik, a határzár illegális átlépése, megrongálása bűncselekmény – jelezte, hangsúlyozva: széleskörű nemzetközi egyeztetés, megfelelő előkészítés után vezették be a határzárat a horvát határszakaszon. „Minden reményünk megvan arra, hogy ugyanolyan pozitív hatással jár a határzár bevezetése, mint amit a szerb szakaszon tapasztaltunk” – fogalmazott Bakondi György.

Kitért arra is, hogy „kicsit ellentmondásosak\" a Horvátországból érkező hírek, megvárják a hiteles információkat, annak alapján döntenek arról, hogy kell-e valamilyen egyéb intézkedést hozni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek délután, a nemzetbiztonsági kabinet ülése után jelentette be, hogy éjféltől Magyarország lezárja a magyar–horvát zöldhatárt.

Egy hónap alatt több mint 80 ezer migráns érkezett Horvátországból a zöldhatáron Zákányba, ahonnan vonattal a nyugati határ melletti regisztrációs pontokra vitték az illegális határátlépőket.

Az első mintegy ezer fős csoport szeptember 18-án érkezett, azóta naponta több ezren gyalog, rendőrök kíséretében tették meg az utat a határtól nem messze lévő vasútállomásig. A migránsokat horvátországi Botovóból 1000-1500-as csoportokban vonattal hozták a magyar határhoz.

Pénteken a korábbi napoknál többen, csaknem hatezren érkeztek Zákányba. Az utolsó csoport nem sokkal éjfél előtt jött át a határon.

Ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést a magyar–szlovén határon

Magyarország ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a magyar–szlovén határon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A kormány információi szerint megkezdődött a magyar–szlovén határra szállítása azoknak az illegális bevándorlóknak, akik a zöldhatár péntek éjféli lezárása miatt nem tudják átlépni a magyar–horvát határt – indokolta a döntést a miniszter. „Az intézkedés a schengeni egyezmény adta kereteken belül történik” – hangsúlyozta.

Kovács Zoltán szerint a magyar határ közvetlen közelében, Rédicsnél, a szlovén oldalon szombat délelőtt Horvátország által Szlovénia felé indított migránsok jelentek meg, ez indokolta a határellenőrzés schengeni szabályoknak megfelelő ideiglenes visszaállítását – jelentette be a Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán emlékeztetett arra, hogy miután a Külgazdasági és Külügyminisztérium kapcsolatba lépett a szlovén és a brüsszeli hatóságokkal, Magyarország „ideiglenes jelleggel, a schengeni szabályokkal összeegyeztethető formában” állítja vissza a határellenőrzést a magyar–szlovén határon.

A szombat délelőtt történtek miatt van erre szükség, „az intézkedések addig maradnak érvényben, amíg erre szükség van” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Szlovénia közben felfüggesztette a menetrendszerű vasúti közlekedést Horvátországgal, számítva arra, hogy a migránsok tömege Horvátország felől Szlovénián keresztül akar eljutni Nyugat-Európába a magyar–horvát zöldhatár lezárása után. A szlovén vasúttársaság péntek este jelentette be, hogy az állami hatóságok kérésére határozatlan időre felfüggeszti a közlekedést a horvátországi viszonylatban.

Merkel szolidaritásra szólította fel a kelet-európai uniós tagországokat

Angela Merkel szerint a menekültválság miatt eljött az ideje annak, hogy a kelet-európai uniós tagországok viszonozzák az Európai Unió bővítésével kapott szolidaritást. A német kancellár erről péntek este beszélt pártja, a konzervatív CDU ifjúsági szervezetének (Junge Union) háromnapos hamburgi konferenciájának megnyitóján.

A pártelnök-kancellár hangsúlyozta, hogy a válság kezelésében mindenkinek részt kell vennie „képességeinek és lehetőségeinek megfelelően\".

Láthatóan eltérő elképzelések vannak arról, hogy milyennek kellene lennie az európai társadalomnak, ami önmagában nem gond, „de az nem lehet, hogy az emberi méltóság csak azt illeti meg, aki keresztény\" – fogalmazott, hozzátéve: az emberi méltóság „egy muzulmánt is megillet, és igen szerencsétlen, hogy ezt muszáj külön elmondani\". Úgy vélte, hogy ez EU-ba igyekvő ezrek nyomását kerítések nem fogják visszatartani, a bezárkózás pedig az okostelefonok korában kudarcra van ítélve.

Inkább a görög–török külső határ hatékony biztosítására kell összpontosítani, és ezért az EU-nak tárgyalnia kell Törökországgal, és törekedni kell a menekülthullámot kiváltó okok kezelésére – mondta a német kancellár. „A menekültválság olyasmi, mintha a globalizáció fonákja lenne” – tette hozzá.

A németek mindig is értették a globalizációt, legalábbis azt az oldalát, hogy a jelenség támogatja az exportot, a német gazdaság egyik fő hajtóerejét, most viszont a globalizáció révén „a szíriai háború eljön hozzánk. Meg kell tanulnunk bánni ezzel is\" – idézte a kancellárt online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés