2012. január 25., 09:292012. január 25., 09:29
A brüsszeli találkozót követő sajtótájékoztatón Margrethe Vestager, az elnöklő dán miniszter elmondta: ez lehetővé teszi a bizottságnak, hogy további lépéseket tegyen a Magyarország ellen túlzott deficit miatt folyó eljárásban. A végrehajtó testület a döntés nyomán várhatóan újabb ajánlásokat készít elő Magyarország számára. Olli Rehn, a brüsszeli bizottság pénzügyi felelőse az ülésen megismételte a testület azon álláspontját, hogy a tavalyi és idén várható kedvező hiánymutató elsősorban egyszeri intézkedéseknek köszönhető, és nem garantál hosszabb távon fenntartható deficitkorlátozást.
A magyar delegációt vezető Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az MTI értesülései szerint a találkozón azt hangsúlyozta, hogy a kormány nehéz gazdasági helyzetet örökölt, az ország gazdasága nyomás alatt van, és ezért a hagyományostól eltérő intézkedéseket is kénytelen volt alkalmazni az államháztartás konszolidálásának érdekében. A magyar miniszter uniós források szerint azt is kiemelte, hogy az országban átfogó szerkezeti reform folyik, és ennek köszönhetően a szerkezeti egyenleg is javulni fog. Megerősítette azt is, hogy idén a hiány az előírt uniós küszöb alatt marad.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.