
Kettős robbantásos merényletet követtek el Ankara központjában, a főpályaudvar tőszomszédságában szombat délelőtt. Mehmet Müezzinoglu egészségügyi miniszter a helyszínen tett látogatása után tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy 86 ember vesztette életét, 186-an pedig megsebesültek. A helyszínen 62 ember, kórházba szállítás után pedig további 24 ember halt meg. A sebesültek közül 28-at intenzív osztályon kezelnek. Az első jelentésekben még 30 halott és 126 sebesült szerepelt.
2015. október 10., 18:552015. október 10., 18:55
Helyi idő szerint tíz óra után, pár másodperces különbséggel két pokolgép robbant fel a belvárosban, ahol emberek százai gyülekeztek béketüntetésre a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására. A békés felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel – írja az MTI.
Névtelenül nyilatkozó török kormányzati tisztségviselők terrortámadásnak minősítették a robbantásokat, és közölték, hogy vizsgálják azokat az állításokat, miszerint egy öngyilkos merénylő követett el merényletet. Ahmet Davutoglu török miniszterelnök rendkívüli tanácskozásra összehívta a biztonsági szolgálatok vezetőit. A belügyminisztérium elítélte „a demokrácia és a béke ellen irányuló támadást\". A merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett.
A köztársasági elnöki honlapon nyilvánosságra hozott közleményében Recep Tayyip Erdogan államfő szolidaritásra és elszántságra szólította fel honfitársait, és azt ígérte, hogy a lehető leggyorsabban felkutatják és bíróság elé állítják az elkövetőket.
„Bármiben gyökerezzen, bármi legyen az oka, célja vagy neve, elítélünk minden terrorcselekedetet és minden terrorista szervezetet, egyesülnünk kell, hogy szembeszálljunk vele” – hangoztatta a török államfő, aki „felelős viselkedésre\" és a terrorizmus elleni állásfoglalásra kért minden török állampolgárt.
Selahattin Demirtas, a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) vezetője rettenetes mészárlásnak és barbár támadásnak nevezte a merényletet, és párhuzamot vont közötte és a HDP júniusi diyarbakiri választási gyűlésén, illetve a Suruc városban júliusban elkövetett terrortámadás között. A HDP úgy hiszi, alapvetően ellene irányult az ankarai merénylet, mert a pokolgépek az ő menetoszlopuknál robbantak fel.
A televíziós beszámolók tanúsága szerint emberek százai voltak a közelben. A felvételeken látszik, hogy a mentők mellett a tüntetésre összegyűlt emberek próbáltak segíteni a vérző sebesültek ellátásában. A Reuters tudósítója a helyszínen legalább 20, zászlókkal letakart holttestet látott és szanaszét heverő, leszakadt testrészeket.
Az elszabadult indulatokat jól jellemzi, hogy a rendőrök a levegőbe lőttek, hogy szétoszlassák a merénylet helyszíne felé közeledő, feldühödött embereket. Az eredetileg béketüntetésre készülő emberek azt kiabálták, hogy „gyilkos rendőrök\", miközben visszaszorították őket a rendfenntartó erők.
Törökországban a július 20-i suruci merényletet követően lángoltak fel ismét a biztonsági erők és a lázadó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei közötti összecsapások, véget vetve a kormány és a kurd kisebbség 2012 végén kezdődött béketárgyalásainak, amelyek az ország délkeleti részén 1984 óta tartó, mostanáig 40 ezer ember halálát okozó konfliktus lezárását célozták. A szíriai határ közelében fekvő Surucban elkövetett, 32 halálos áldozattal járó merényletet az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet számlájára írták a török hatóságok.
A szombati ankarai merénylet három héttel az előre hozott parlamenti választások előtt és egy többszörös biztonsági fenyegetés időszakában történt. A NATO-tagállam Törökország fokozott riadókészültségben áll azóta, hogy „összehangolt háborút” indított júliusban a terrorizmus ellen, azaz nemcsak a délkelet-törökországi régióban folytat fegyveres műveletet, hanem csapásokat mér az Iszlám Állam szíriai állásaira és a PKK észak-iraki bázisaira. Emellett több száz embert vettek őrizetbe Törökországban terrorizmus gyanújával.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!