Hirdetés

Lebontják a kordont

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Április végéig mindennap kormányellenes tüntetést tartanak a budapesti Parlament épülete előtt. A budapesti Országházat körülvevő kordon lebontását követően mindennap demonstrációt kívánnak tartani a Kossuth téri tüntetők, közölte Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője. Gonda tegnap bejelentette, a rendőrség tudomásul vette a szervezet bejelentését, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pedig megerősítette ezt.

Gazda Árpád

2007. március 19., 00:002007. március 19., 00:00

A tüntetők március 20-átóláprilis 30-ig mindennap 17.30 és 21.30 közöttdemonstrálhatnak a Parlament előtti parkolóban, afőbejárat lépcsőjére helyezett hangosítástpedig 18 és 21 óra között használhatják,mondta Gonda László. Hozzátette, szervezetüka tüntetéssorozat szombati bejelentésekormegállapodott a részletekről a rendőrséggel: aMagyar Nemzeti Bizottság 2006 vállalta, hogysátortáborozást és italozást nemengedélyeznek, mozgó WC-ket állítanakfel, a füves területet sem használnák, éskormányellenes tüntetésük mindvégigmegőrzi békés jellegét.
Bene László országosrendőrfőkapitány pénteken elmondta, hogy a rendőrségvárhatóan ma lebontja a Kossuth téren tavalyoktóberben felállított kordonokat.
Gonda a Batthyány-örökmécsesnélpéntek este tartott kormányellenes tüntetésenjelentette be, hogy április végéig mindennapdemonstrálni fognak a Parlament előtt. Az egy nappal abudapesti zavargások után rendezett tüntetésenmintegy 70 ember jelent meg, akik árpádsávos ésnemzeti színű zászlókat lobogtattak. Ademonstráció rendbontás és rendőribeavatkozás nélkül ért véget.
Az országos rendőrfőkapitányazt nyilatkozta, hogy a jövőben is számítanilehet utcai zavargásokra, mivel megerősödtek olyancsoportok, amelyek szívesen vesznek részt ilyeneseményeken. „Reálisan számítani kellarra, hogy a jövőben is – lehet, hogy egy hónap múlva,lehet, hogy két év múlva – ilyen eseményekbekövetkeznek” – mondta Bene László.
Egyébként a bíróságszombaton első fokon házi őrizetbe helyezte BudaházyGyörgyöt, akit március 15-én, csütörtökönfogott el a rendőrség rongálás és azalkotmányos rend erőszakos megváltoztatásaelőkészítésének gyanújával.Budaházyt a budapesti Deák téren vettékőrizetbe, a rendőrök a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradiutcai épületébe vitték kihallgatásra.Csütörtök este több ezer ember gyűlt összeaz épület közelében, hogy szabadon bocsátásátköveteljék. A demonstrációt követőena tüntetők többször is összecsaptak arendőrökkel, hét rendőr és egy civil megsérült,a rongálás miatt többmilliós kárkeletkezett. Az egyre agresszívebbé válótüntetők felszedték az Andrássy útdíszburkolatát, építkezéshezhasznált állványból, telefonfülkéből,szemeteskukából, a kordonrács elemeibőlbarikádot emeltek, amit fel is gyújtottak. Többüzlet kirakatát betörték, gépkocsikatrongáltak meg. A rendőrök a tömegoszlatássorán könnygázt és vízágyútis bevetettek, de gumilövedékeket nem használtak.A tömeget előbb a Hősök tere felé, majd a belvárosfelé szorították ki. A rendőrség nemsokkal este 11 óra előtt felszámolta a rendbontótömeget. Este 9 óra körül aBatthány-örökmécsestől a tüntetők egycsoportja a Kossuth térre vonult, de az ő bejelentésnélküli demonstrációjukat is felszámoltaa rendőrség.
Lendvai Ildikó, a MagyarSzocialista Párt (MSZP) parlamenti frakcióvezetőjepénteken azt nyilatkozta, hogy Orbán ViktorFidesz-elnök politikája és a március 15-ibudapesti rendzavarás között erkölcsi-politikaiösszefüggés van, noha a Fidesz nagygyűlésénekegyetlen résztvevője sem felelős a történtekért.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés