Hirdetés

Lavrov szerint a Nyugat közvetlenül harcol Oroszország ellen, az ukrán béketerv és a gabonaegyezménybe való visszatérés irreális

•  Fotó: Mid.ru

Fotó: Mid.ru

A Nyugat közvetlenül harcol Oroszország ellen Ukrajnában – állította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton az ENSZ-ben.

Hírösszefoglaló

2023. szeptember 24., 11:042023. szeptember 24., 11:04

2023. szeptember 24., 11:052023. szeptember 24., 11:05

„Nevezhetjük őket, aminek akarjuk, de ők harcolnak ellenünk, közvetlenül harcolnak ellenünk” – mondta Szergej Lavrov, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett New Yorkba, ahol sajtótájékoztatót tartott.

„Hibrid háborúnak nevezzük, de ez nem változtat a valóságon” – tette hozzá, a nyugati országokból érkező pénzügyi támogatásra, fegyverekre és „zsoldosokra” utalva.

Hirdetés

Az orosz diplomácia vezetőjét az ENSZ New York-i székhelyén tartott hosszas sajtótájékoztatón az ukrajnai konfliktusban való amerikai részvételről kérdezték.

Idézet
De facto ukránok holttesteit felhasználva harcolnak ellenünk, azt hiszem, itt mindenki, akit érdekel az ukrajnai helyzet, nagyon jól tudja, hogy az amerikaiak, a britek és mások elsősorban azzal harcolnak, hogy egyre több és több fegyvert szállítanak”

– mondta Lavrov.

Az ukrán hadsereg szombaton közölte, hogy az orosz haditengerészet magas rangú parancsnokait megölte vagy megsebesítette az előző napi, a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállása ellen az elcsatolt Krímben lévő Szevasztopolban végrehajtott csapása során.

Az Egyesült Államok és az európai országok, amelyek az orosz invázió óta, 2022 februárja óta fegyverrendszereket szállítottak Kijevnek, kitartanak amellett, hogy nem állnak háborúban Moszkvával, hanem segítenek Ukrajnának megvédeni magát.

Szergej Lavrov egyébként azt is kijelentette, hogy Ukrajna béketerve és a fekete-tengeri gabonaexport-kezdeményezés újraindítására vonatkozó legújabb ENSZ-javaslatok egyaránt „irreálisak”.

„Ez teljesen megvalósíthatatlan” – mondta Lavrov a Kijev által támogatott tízpontos béketervről. „Nem lehet végrehajtani. Nem reális, és ezt mindenki megérti, ugyanakkor azt mondják, hogy ez az egyetlen tárgyalási alap” – tette hozzá az orosz miniszter.

Lavrov szerint a konfliktus a harctéren fog eldőlni, ha Kijev és nyugati szövetségesei fenntartják ezt az álláspontot.

Kifejtette azt is, hogy Moszkva azért lépett ki a gabonaexport-egyezményből, mert az Oroszországnak tett ígéreteket – köztük az egyik orosz agrárbank elleni szankciók feloldását és a banknak a globális SWIFT-rendszerhez való visszakapcsolását – nem teljesítették.

Lavrov neokolonialista mentalitással vádolta meg a Nyugatot, amiért az a globális Dél felé fordul, hogy támogatást szerezzen Ukrajnának, és arról beszélt, hogy a „globális többséget” megtévesztette a Nyugat, amelyet „a hazugság birodalmának” nevezett.

Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat délután rövid látogatást tett Lengyelországban, hogy köszönetet mondjon és kitüntessen két lengyel önkéntest. Minderre olyan időszakban került sor, amikor Kijev és Varsó között igen feszült a viszony.

Az Egyesült Államokból és Kanadából visszatérve

Zelenszkij megállt a kelet-lengyelországi Lublin városában, de a lengyel média szerint nem találkozott lengyel tisztségviselőkkel.

„Útban Ukrajnába volt szerencsém megemlékezni a lengyel állampolgárok és önkéntesek erőfeszítéseiről Lublinban” – jelentette be Zelenszkij a Twitter-fiókján.

Lengyelország a múlt héten kiterjesztette az ukrán gabonára vonatkozó embargóját, hogy megvédje gazdái érdekeit, ami

nyílt válságot váltott ki Kijevvel, annak ellenére, hogy a két ország eddig szoros partner volt.

Ukrajna panaszt nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) Lengyelország, Szlovákia és Magyarország ellen, amelyek szintén fenntartották az ukrán gabonára vonatkozó korlátozásaikat annak ellenére, hogy Brüsszel feloldotta azokat.

Az ukrán elnök kedden az ENSZ-ben elítélte, hogy „egyes országok úgy tesznek, mintha szolidárisak lennének Ukrajnával, miközben közvetve Oroszországot támogatják”. Ez kiváltotta Varsó dühét, amely be is idézte az ukrán nagykövetet.

Lengyelország ezután bejelentette, hogy nem szállít többé új fegyvereket Kijevnek, hanem egyszerűen folytatja a korábban bejelentett szállításokat, és a hadsereg korszerűsítésére összpontosít.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken figyelmeztette Zelenszkijt: soha többé ne sértegesse a lengyeleket.

Varsó Kijev egyik legfőbb szövetségese az Oroszország elleni fegyveres konfliktusban, és a nyugati katonai segélyek főként a területén keresztül haladnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés