Hirdetés

Lavrov: lesz, de irreális, hogy a Vatikánban legyen az orosz–ukrán tárgyalások következő fordulója

Lavrov

Lavrov szerint Oroszországban már előrehaladott stádiumba került a leendő ukrán békeszerződésről szóló memorandum kidolgozása

Fotó: Orosz külügyminisztérium

Lesz következő fordulója Oroszország és Ukrajna tárgyalásainak, de irreális, hogy ezt a Vatikánban tartsák meg, a találkozó idejéről és helyszínéről még nem döntöttek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Történelmi dél-orosz földek, nemzeti identitás és a népek önrendelkezése elnevezésű moszkvai konferencián.

MTI

2025. május 23., 15:212025. május 23., 15:21

„Képzeljék el a Vatikánt tárgyalási helyszínként! Én azt mondanám,

Idézet
kissé nem elegáns, amikor ortodox országok katolikus terepen vitatják meg a kiváltó okok megszüntetésével kapcsolatos kérdéseket

(...) Úgy gondolom, hogy a Vatikánnak sem lesz túl kényelmes ilyen körülmények között fogadni két ortodox ország delegációját” – mondta.

Hirdetés

Lavrov szerint Oroszországban már előrehaladott stádiumba került a leendő ukrán békeszerződésről szóló memorandum kidolgozása, amelyet Moszkva át fog adni Kijevnek.

Kifejezte reményét, hogy az ukrán fél is hasonlóan fog cselekedni. Mint mondta, a memorandum kidolgozásakor Moszkva alapelvekből és a konfliktus kiváltó okából indul ki.

korábban írtuk

A Vatikán adhat otthont az oroszok és az ukránok közötti fegyverszüneti tárgyalásoknak, az amerikaiak is ott lehetnek
A Vatikán adhat otthont az oroszok és az ukránok közötti fegyverszüneti tárgyalásoknak, az amerikaiak is ott lehetnek

Amennyiben az orosz és ukrán fél megállapodik arról, hogy a Vatikán közvetítésével tárgyalóasztalhoz ül a jövő héten, akkor azon az Egyesült Államok ott lesz – jelentette ki az amerikai elnök ukrán és orosz ügyekért felelős különleges megbízottja kedden.

„Nem tartjuk szükségesnek a világrend nemzetközi jogalapjának, az ENSZ Alapokmányának a lebontását. Ezt egyszerűen tiszteletben kell tartani, teljes mértékben és összességében, valamint az abban foglalt elvek közötti összefüggésekben” – nyilatkozott.

Az orosz külügyminiszter emlékeztetett rá, hogy Oroszország mindig készen állt béketárgyalásokra Ukrajnával, és nem kerülte a kapcsolatfelvételt.

Az Egyesült Államok szerepére kitérve azt mondta, Ukrajna azt remélte, hogy örökké maga mögött tudhatja majd az Egyesült Államok támogatását, de Donald Trump amerikai elnök álláspontja az, hogy „ez nem az ő háborúja”. Lavrov úgy vélekedett, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat az Oroszországgal való párbeszéd alakításában a nemzeti érdekeiből indul ki.

Rámutatott, hogy Washington, ellentétben az európaiakkal, nyíltan beszél az ukrán területi kérdés megvitatásának szükségességéről. Lavrov ugyanakkor felidézte, hogy voltak olyan esetek, amikor az amerikaiak megváltoztatták álláspontjukat, és ezt, mint fogalmazott, Moszkva szem előtt fogja tartani következő lépéseinek megtervezésekor.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Moszkva által vitatott legitimitásáról szólva közölte, hogy

az orosz fél nem utasítja el a „kijevi rezsim” vezetőjével és adminisztrációjával tárgyalásokat, Zelenszkij hatalma törvényességnek kérdése a rendezési dokumentumok aláírásakor lesz döntő jelentőségű.

Álláspontja értelmében választások megtartása adná meg legjobb megoldást arra a kérdésre, hogy ki írhatja alá a békeszerződést ukrán részről.

„Mert ha azok írják alá, akiknek a legitimitása, finoman szólva, már senkit sem győz meg, akkor az utódok megkérdőjelezhetik a megkötött megállapodásokat” – mondta.

Szergej Lavrov hangsúlyozta, Oroszország nem hagyhatja az orosz ajkú embereket Ukrajnában a jelenlegi rendszer hatalma alatt, mert az „nagy bűn lenne”.

Kifogásolta, hogy az európai országok egyszer sem ejtették ki az „emberi jogok” kifejezést azzal kapcsolatban, ami Ukrajnában történik. Azt tanácsolta azoknak a nyugati kollégáinak, akik sürgősen cselekednének, hogy követeljék az ENSZ Alapokmányát és számos emberi jogi egyezményt megsértő ukrán törvények hatályon kívül helyezését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés