Hirdetés

Küszöbön a Szíria elleni katonai támadás

A jelek szerint immár csak idő kérdése, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei mikor támadják meg a polgárháború sújtotta Szíriát. Közben a damaszkuszi kormány beengedi az ENSZ szakértőit az állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínére.

Hírösszefoglaló

2013. augusztus 25., 18:132013. augusztus 25., 18:13

Barack Obama amerikai elnök (fotó) és David Cameron brit miniszterelnök szombat esti telefonbeszélgetésén megvitatta a szíriai helyzetet, és mindketten egyetértettek abban, hogy szükség van a vegyi fegyverek használatától való elrettentésre. Kettejük eszmecseréjéről a brit miniszterelnök egyik szóvivője tájékoztatta a sajtót.

„Mindkettejüket nagyon aggasztja a szerdán Damaszkuszban történt, több mint ezer halálos áldozatot követelő támadás, s az, hogy egyre több jel utal arra, ez a szíriai rezsim súlyos vegyifegyver-támadása volt saját népe ellen” – mondta a szóvivő. Hozzátette, Bassár el-Aszad szíriai elnök nem volt hajlandó együttműködni az ENSZ-szel az eset kivizsgálásában, s ez arra enged következtetni, hogy „a rezsimnek van takargatnivalója”.

A szóvivő szerint Obama és Cameron megismételte, hogy a vegyi fegyverek nagyarányú használata a nemzetközi közösség határozott válaszát fogja maga után vonni. Mindketten azzal a feladattal bízták meg a kormányilletékeseket, hogy ezzel összefüggésben vizsgáljanak meg minden eshetőséget. Úgy tűnik, ez a lehetőség katonai lesz, az Egyesült Államok ugyanis bejelentette, megkezdte a földközi-tengeri haditengerészeti erőinek átrendezését annak érdekében, hogy lehetővé tegye Barack Obama elnök számára a katonai csapás elrendelését. Washington F-16-os repülőgépeket és Patriot rakétákat állomásoztat Jordániában, amely a külföldre menekült szíriaiak mintegy egynegyedét fogadta be.

Közben Szíria beleegyezett, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői azonnali hatállyal elmehetnek azokra a helyszínekre Damaszkusz külvárosaiban, ahol a szerdai állítólagos vegyifegyver-támadások történtek. Ezt a szíriai külügyminisztérium közölte vasárnap az állami televízióban ismertetett közleményében. A támadás elkövetésével a kormány és a lázadók egymást vádolják. Az ellenzék több mint ezer halottról beszél, egy szíriai nem kormányzati szervezet 170-re tette a számukat.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi szervezet értesülése szerint a bombázás nyomán szombatig 355 olyan ember halt meg Damaszkuszban, akik idegméreg hatására utaló tüneteket mutattak. A párizsi székhelyű szervezet közleménye szerint az általa támogatott három damaszkuszi kórházban 3600 beteget kezeltek ilyen tünetekkel augusztus 21-e óta, és közülük 355-en haltak meg. Az MSF az első független forrás, amely megerősíti, hogy a gáztámadásban ilyen nagy számban haltak meg emberek.

Laurent Fabius francia külügyminiszter vasárnap Jeruzsálemben kijelentette: minden jel arra mutat, hogy valóban vegyi fegyverekkel történt a mészárlás, s hogy mindezért nagyon súlyos felelősség terheli Bassár el-Aszadot. Közben Ferenc pápa a római Szent Péter téren, a vasárnapi Úrangyala-imádság előtt tegnap felhívást intézett a világ nemzeteihez, hogy „mutassanak nagyobb érzékenységet a tragikus helyzet iránt” és segítsenek megoldást találni a szíriai nemzetnek a „pusztítást és halált okozó háborúra”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
Hirdetés