
Eddig 825 ezren szerezték meg vagy kapták vissza magyar állampolgárságukat a külhoniak közül – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésén Budapesten.
2016. április 01., 13:002016. április 01., 13:00
2016. április 01., 13:322016. április 01., 13:32
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az MTI tudósítása szerint kifejtette: 762 ezren tettek állampolgársági esküt és a diaszpórában mintegy 61-62 ezer ember magyar állampolgárságát állapították meg, azaz azt, hogy őseik a mai Magyarország területéről mentek el. A politikus kiemelte: a célkitűzéseknek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt. Jelezte: folyik az új elektronikus személyigazolvány előkészítése, amely a magyar állampolgárságot kapott külhoniaknak is ingyenesen rendelkezésére áll, és útlevélként is funkcionál.
Semjén Zsolt kitért arra is, hogy eddig soha nem látott források szolgálják a nemzetpolitikai célkitűzések megvalósítását, a minisztériumi keretek nélkül 22 milliárdos keret áll rendelkezésre a Bethlen Gábor alapnál és a nemzetpolitikai államtitkárságnál. Jelezte: 2017-től azokra a fejlesztésekre lesz forrás, amelyek be vannak tervezve a költségvetésbe, ezért előre fel kell mérni, milyen fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. Bejelentette: a vajdasági programhoz hasonló, „arányos nagyságrendű\" gazdaságfejlesztési programot akar a kormány Kárpátalján indítani.
Semjén Zsolt beszámolt a tematikus évekről, és jelezte: a magyar óvodások, kisiskolások és felsősök éve után fokozottan a gazdasági szempontokat szeretnék érvényesíteni. Ennek jegyében hirdették meg a szakképzés évét és fiatal magyar vállalkozók évét is. „Utóbbi iránt óriási az érdeklődés\" – jegyezte meg. Hangsúlyozta: a külhoni magyarság akkor marad meg a szülőföldjén, ha ott meg is tud élni.
A miniszterelnök-helyettes ismét rögzítette: a magyar nemzetpolitika elvi alapokon áll, és nem függhet az utódállamok tetszésétől vagy a világpolitikától. „A külhoni magyarság soha nem kért olyan jogokat, amelyek ne az egyetemes emberi jogokon nyugodnának, és másoknak ne járnának\" – mutatott rá.
A KMKF 2004 decemberében alakult meg azzal a céllal, hogy tanácsadó intézményként segítse az Országgyűlés munkáját. A KMKF tagjai az Országgyűlés frakcióinak küldöttei, a Magyarországgal szomszédos országok parlamentjeinek, regionális, vagy megyei közgyűléseinek azon képviselői, akik az ott működő magyar szervezetek támogatásával szerezték mandátumukat, valamint az Európai Parlament magyar párt tagjaként megválasztott képviselői.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!