
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Nem javítják a megállapodás esélyeit az Ukrajnára vonatkozó amerikai béketerven Kijev és Európa által végrehajtott változtatások – jelentette ki vasárnap Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
2025. december 21., 20:402025. december 21., 20:40
„Több mint biztos vagyok benne, hogy azok a javaslatok, amelyeket az európaiak bevezetni próbálnak, egyáltalán nem javítják a dokumentumot, és nem javítják a hosszú távú béke elérésének esélyeit” – mondta.
Usakov szerint
Jelezte, hogy a Kreml várja Kirill Dimtrijev, az orosz elnök befektetésügyi és gazdasági együttműködési különmegbízottja, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója jelentését a tárgyalásokról, amelyeket szombat óta folytat Miamiban Steve Witkoffal, az amerikai elnök különmegbízottjával és Jared Kushnerrel, Donald Trump vejével.
Maga Dmitrijev az orosz sajtónak nyilatkozva konstruktívnak nevezte a Floridában folytatott eszmecserét.
„Tulsi Gabbard nemcsak azért nagyszerű, mert dokumentálja, hogyan indította el Obama és Biden az „orosz összeesküvést”, hanem azért is, mert leleplezi a »mélyállam« katonai gépezetét, amely harmadik világháborút akar kirobbantani, és ezzel táplálja az egész Egyesült Államokban és az EU-ban az Oroszország-ellenes paranoiát” – írta.
Dmitrijev arra reagált, hogy Gabbard, meghazudtolta a Reuters hírügynökség hat névtelen amerikai hírszerzési forrásra hivatkozó jelentését, miszerint Oroszország inváziót tervez Európa ellen.
Az igazság az, hogy az »amerikai hírszerzés« értékelése szerint Oroszországnak nincs is képessége Ukrajna meghódítására és megszállására, nemhogy Európa »megszállására és elfoglalására« – írta korábban Gabbard, ugyancsak az X-en.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a sajtónak elmondta:
nem szerepel Vlagyimir Putyin orosz elnök tervei között, hogy az év végig telefonon tárgyaljon Donald Trumppal, de ha kell egy ilyen kapcsolatfelvétel gyorsan megszervezhető.
„Ha van kölcsönös politikai akarat, akkor ezt csak pozitívan lehet értékelni” – nyilatkozott.
Jurij Pilipszon, az orosz külügyminisztérium második európai osztályának igazgatója a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva kalózkodásnak minősítette a pilóta nélküli repülőgépekkel és legénység nélküli motorcsónakokkal a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni ukrán támadásokat. A diplomata szerint ezek célja az ukrajnai rendezési folyamat akadályozása.
„Nincs szó tűzszünetről – a Moszkvához intézett követeléseken kívül a feltétel nélküli tűzszünetről, a csapatvisszavonásról és így tovább. A kollektív Európa lényegében, a magyarok kivételével, London vezetésével a kapituláció feltételeit kínálja fel Oroszországnak, és semmi mást. Ez pedig eleve a harcok folytatását feltételezi” – jelentette ki Makszim Bujakevics, Oroszország ügyvezető EBESZ-nagykövete Bécsben a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.
„Európa nem kész a békére. Nem akarja” – tette hozzá.
„Nem nyilatkoznak erről a kérdésről. Miért? Mert zajlik a tárgyalási folyamat. Mi a magunk részéről bírálatunkat az Európai Unióra és az európai országokra összpontosítottuk. Az amerikaiakat szinte egyáltalán nem említjük felszólalásainkban – kivéve a Donald Trump kormányának a tárgyalási folyamatban tett erőfeszítéseit dicsérő értékeléseket” – nyilatkozott.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!