
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
Csökkent az Európai Unióban a halálos kimenetelű közúti balesetek száma a 2017-es adatok szerint, amelyekből ugyanakkor az is kiderült, hogy csak két tagállam, Románia és Bulgária regisztrált egymillió lakosra vetítve 80-nál több halálesetet.
2018. április 11., 10:552018. április 11., 10:55
Az Európai Bizottság (EB) keddi jelentése szerint egymillió lakosra vetítve Magyarországon 67 ember halt meg az utakon 2017-ben. Az EB közölte: noha a 2017-es statisztikák 2 százalékos, javuló tendenciát mutatnak,
A tájékoztatás szerint a közúti közlekedésbiztonsági statisztikák alapján 2017-ben 25 300-an vesztették életüket Európa útjain, amely azt mutatja, hogy két egymást követő évben is háromszázzal kevesebben haltak meg az utakon, azaz mintegy 2 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma az Európai Unióban. A 2010-es adatokhoz képest pedig 6200-zal (20 százalék) kevesebb közúti halálesetet jelent.
Violeta Bulc, a bizottság közlekedési ügyekért felelős tagja brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta,
A halálos balesetek mellett a becslések szerint tavaly 135 ezren szenvedtek súlyos sérülést közúti balesetben, akiknek jelentős része veszélyeztetett úthasználó, gyalogos, kerékpáros vagy motoros volt. A halálos kimenetelű és a sérüléssel járó közúti balesetek az áldozatokon kívül a társadalom egészét is érintik. Ellátásuk becsült költsége mintegy 120 milliárd euró évente – emelte ki Violeta Bulc.
Az uniós bizottság jelentése szerint az egymillió európai lakosra átlagosan jutó 49 halálos kimenetelű közúti balesetet tekintve Európa útjai 2017-ben is messze a legbiztonságosabbak voltak a világon. Az Európai Unión belül egymillió lakosra kivetítve 2017-ben Svédország (25 haláleset), az Egyesült Királyság (27), Hollandia (31) és Dánia (32) számolt be a legkedvezőbb számadatokról. A bejelentett adatok szerint 2016-hoz képest Észtországban (32 százalékkal) és Szlovéniában (20 százalékkal) csökkent a legnagyobb mértékben a közúti halálesetek száma.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!