Hirdetés

Közel egytucatnyi embert tartóztattak le az újvidéki tragédia ügyében

Tragédia. Az újvidéki balesetben tizenöten lelték halálukat •  Fotó: Videófelvétel

Tragédia. Az újvidéki balesetben tizenöten lelték halálukat

Fotó: Videófelvétel

Letartóztattak csütörtökön tizenegy embert az újvidéki vasúti pályaudvaron történt, 15 ember halálát okozó november eleji tragédiával összefüggésben – közölte az újvidéki felsőügyészség.

MTI

2024. november 21., 12:282024. november 21., 12:28

November 1-jén leszakadt a vasútállomás előtetője, és a többtonnás szerkezet ráesett 17 emberre, közülük 15-en életüket vesztették, a két sérült állapota pedig továbbra is súlyos.

A felsőügyészség a szükséges dokumentumok összegyűjtése és elemzése, számos meg- és kihallgatás, helyszínelés, valamint a szakértői vélemények tanulmányozása után határozta meg, hogy kiket indokolt letartóztatni.

Hirdetés

Négy embert a közbiztonság elleni súlyos bűncselekménnyel, további hetet pedig az építés szabálytalan és nem megfelelő kivitelezésével gyanúsítanak. Ezekért a bűncselekményekért kettőtől tizenkét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A felsőügyészség csak a gyanúsítottak nevének kezdőbetűit hozta nyilvánosságra, és ezek között szerepel G.V., a közszolgálati televízió (RTS) információi szerint Goran Vesic, aki a tragédia miatt november 5-én lemondott építésügyi miniszteri tisztségéről.

Vesic lemondásakor azt mondta: nem érzi magát felelősnek a történtekért.

„Sem nekem, sem a velem dolgozóknak nincs egy cseppnyi felelősségünk a tragédiában. Biztos vagyok abban, hogy a vizsgálat ezt fogja alátámasztani” – mondta.

korábban írtuk

Több ezren tüntettek Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt
Több ezren tüntettek Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt

Több ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt közelmúltbeli súlyos baleset miatt, amelyért a tiltakozók az ország és az intézmények vezetésének nemtörődömségét és korrupcióját tették felelőssé.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök a nemzethez intézett kedd esti beszédében felszólította a balesetben érintett politikusokat és intézményvezetőket, hogy vállalva felelősségüket mondjanak le.

Szerdán Tomislav Momirovic bel- és külkereskedelmi miniszter, korábbi építésügyi tárcavezető, valamint Jelena Tanaskovic, a szerb pályavasúti vállalat megbízott igazgatója is benyújtotta lemondását.

Egyikük sem vállalta a felelősséget a történtekért, lemondási nyilatkozatukban nem említették az újvidéki tragédiát, csak köszönetet mondtak az államfőnek a beléjük vetett bizalomért. Tanaskovicot csütörtökön szintén letartóztatták.

A tragédia miatt tiltakozók kezdettől fogva követelték, hogy a hatóságok tartóztassák le a felelősöket, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, valamint mondjon le a miniszterelnök és Újvidék polgármestere.

A szerződéseket azért szeretnék látni, mert

a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályavasúti társasági azt közölte, hogy a szóban forgó előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült képfelvétel tanúsága szerint közben módosítottak a szerkezetén,

és további terhelésnek tették ki a hat évtizede épült szerkezetet.

korábban írtuk

Tizennégyen meghaltak, amikor leomlott a pályaudvar előteteje Újvidéken
Tizennégyen meghaltak, amikor leomlott a pályaudvar előteteje Újvidéken

Tizennégy ember meghalt és sokan megsérültek pénteken, amikor leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része. Miloš Vučević szerb kormányfő szerint a mai Újvidék egyik legnehezebb napja a világháború óta.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban 2024-ben is folytatódott. Goran Vesic júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használhatóvá.

A köztársasági elnök leszögezte: a bíróságnak kell eldöntenie, ki a felelős a tragédiáért, de

bizonyosan felelősség terheli mindazokat, akik nem gondoltak arra, hogy fel kell újítani a hatvan éve felhúzott épület minden részét.

Nem azért kell megtalálni a felelősöket, hogy valakit bűnösnek lehessen kikiáltani, hanem azért, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő – tette hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés