Közel a tűzhöz: helyszíni beszámoló Londonból

A londoni zavargások során közel voltam a tűzhöz, és ez szó szerint értendő: Croydonban dogozom, egy közösségi pszichiátriai rendelőben. Mintegy 80-100 méterre a munkahelyemtől, a London Roadon, teljesen leégett egy épület, amikor munkába mentem, még füstölgött. Ugyanazon az utcán több épület is leégett, nem messze tőlünk felgyújtották a croydoni Gyermek- és Serdülőkori Mentális Zavarokkal foglalkozó klinikát, valamint egy száz éves bútorüzletet.

A London Roadon szinten minden üzlet kirakatát betörték, a berendezést összetörték, az árukat széthordták. A hét elején a zavargások miatt már délután kettőkor hazaküldtek, a bennfekvőről a betegeket más kórházba költöztették. Notting Hillben a randalírozók behatoltak egy étterembe, és elszedték az ott vacsorázó emberek pénzét, ékszereit és egyéb értéktárgyait. Más üzletekből plazmatévét, telefonokat, számítógépeket, tornafelszerelést, a patikákból gyógyszereket, a party shopból lufikat loptak.

Félelem és a bizonytalanság uralta az emberek hangulatát, a rendőrségi telefonvonalak túl voltak terhelve, segítségre nem lehetett számítani. Voltak, akik hősiesen szembeszálltak a rablóbandákkal, a YouTubeon látható egy idős néni, aki szigorúan korholásban részesítette a rendetlen fiatalokat.

Kedden délután körbeautóztunk egy kicsit dél-Londonban, az üzletek többsége zárva volt, az utcák kihaltak. Még elcsíptünk egy jelenetet, amint egy tizenéves srác elcsent valamit egy üzletből, és négy-öt lomha rendőr között cikázva mentette az irháját. Szemmel láthatóan jól szórakozott.

Mostanra már kezd visszaállni a rend. Beszélgettem munkatársaimmal, valamint betegekkel és hozzátartozókkal. Az emberek találgatják, mi lehet az oka az esztelen pusztításnak. Megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a társadalmi egyenlőtlenségek nyilvánultak meg ily módon, de sokan vannak, akik egyszerűen csak a sötétebb bőrű embereket hibáztatják. A többségnek nyilvánvalónak tűnik, hogy az utcai drogterjesztéssel és egyéb bűncselekményekkel foglalkozó bandáknak (amelyek közt mindenféle bőrszín képviselteti magát), az ezekre ráépülő szokásrendszernek és kultúrának nagy szerepük van a fiatalok „rossz irányba terelésében”.

Sokan úgy vélik, hogy az agresszív médiának (filmek, háromdés-mászkálós-lövöldözős játékok) is szerepe van a dologban, sok fiatal fiú és lány „intenzív élményekre” vágyik, úgy érzik, joguk van elvenni azt ami – szerintük – nekik jár. A reklámok ugyanis elárasztják őket mindenféle földi jó bemutatásával, amelyeknek megvásárlása meghaladja a zsebük kapacitását.

Kovács Tibor, London