Hirdetés

Kövér László: Magyarország támogatja Románia schengeni csatlakozását

Magyarország továbbra is támogatja, hogy Románia a lehető legrövidebb időn belül tagja lehessen a schengeni övezetnek - mondta Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke Roberta Anastaséval, a román képviselőház elnökével közös csütörtöki parlamenti sajtótájékoztatóján. A magyar házelnök üdvözölte, hogy Románia elfogadta a tanügyi törvényt és nyárig a román parlament elé kerülhet a kisebbségi törvény is. A megbeszéléseken szóba került a magyarországi román anyanyelvi oktatás és a román kisebbségi közösségek támogatása is.

2011. március 03., 13:552011. március 03., 13:55

Kövér László és Roberta Anastase a tájékoztató előtt együttműködési megállapodást írt alá. A szándéknyilatkozatról a magyar házelnök azt mondta, hogy az a két ország parlamentjeinek eddig is jó együttműködését teszi szorosabbá.

A megállapodásba belefoglalták az Európai Unió napirendjén szereplő legaktuálisabb kérdéseket, de a dokumentum előirányozza a külügyi hivatalok kooperációjának erősítését is. Része az is, hogy a tágabb, háromoldalú vagy regionális keretek között létrejövő együttműködésben is közösen lépnek fel - fűzte hozzá.

Kövér László közölte, hogy a határon túl élő nemzeti kisebbségekkel való kapcsolattartás tapasztalatait is igyekeznek egymással kicserélni.

A házelnök kijelentette, hogy a magyar és román államközi, illetve parlamenti kapcsolatok jók és - a közös érdekek alapján - fejlődnek. Szavai szerint ezt kifejezi a kölcsönös bizottsági látogatások intenzitása is.

Kitért arra is, hogy Magyarország legfontosabb soros elnökségi céljai között is kevés olyan van, amely ne érintené ugyanúgy Romániát és az Európai Uniót is.

Roberta Anastase azt mondta, hogy a mostani találkozó része a két ország parlamentjei között körülbelül tíz éve jól és megszakítások nélkül működő párbeszédnek. Ez az együttműködés nemcsak elnöki, hanem a parlamenti élet minden szintjén tapasztalható - tette hozzá a román képviselőház elnöke. Úgy fogalmazott, ez mindkét országot megóvhatja attól, hogy megismételje a másik fél által elkövetett hibákat.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy fontos időszakban, a magyar EU-s elnökség idején találkoztak.

Elmondta, a szándéknyilatkozatban azt a célt is megfogalmazták, hogy a parlamenti bizottságok dolgozzanak ki az Európai Unióban közösen képviselhető állásfoglalásokat.

Roberta Anastase is fontosnak nevezte azon tapasztalatok hasznosítását, amelyeket a határon túli kisebbségekkel fenntartott kapcsolatokban szereztek. Elmondta: a román parlamentben erre külön bizottságot hoztak létre.

A román tanügyi törvényt említve kijelentette, annak megalkotásakor elsősorban a gyerekek érdekeit tartották szem előtt. A gyerekeknek egyenlő esélyeket biztosítanak azzal - mondta -, hogy az ismereteket az anyanyelvükön sajátíthatják el.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés