Hirdetés

Koronavírus-körkép: tábori kórház épül Bukarestben, drákói szigor Szerbiában, kötelező arctakarás Csehországban

•  Fotó: Védelmi Minisztérium

Fotó: Védelmi Minisztérium

Péntek nyolc órától Szerbia lezárta a határait saját állampolgárai előtt is, és várhatóan tovább szigorítják a kijárási tilalmat az országban. Romániában a hadsereg konténerekből és sátrakból álló tábori kórházat épít a bukaresti járványkórházak tehermentesítésére, a LOT lengyel állami légitársaság közben folytatja tömeges hazaszállító tevékenységét.

MTI

2020. március 20., 19:032020. március 20., 19:03

2020. március 20., 19:152020. március 20., 19:15

A teljessé vált szerb határzár hatályba lépéséig, korábban a szerb állampolgárok, a diplomaták és a tartózkodási engedéllyel rendelkezők beléphettek még az országba, azzal a kikötéssel, hogy 14-28 napot házi karanténban kellett tölteniük.

Szerbiában már kijárási tilalom van érvényben: jelenleg este nyolc és hajnali 5 óra között tilos az utcára lépni, míg a 65 éven felüliek egyáltalán nem mehetnek ki.

Hirdetés

A szerb elnök bejelentése szerint a hét végétől meghosszabbítják majd a kijárási tilalom idejét a fiatalabbak számára is.

Az államfő javaslata alapján lehetővé kéne tenni, hogy vasárnaponként néhány élelmiszerüzletben hajnali 4 és 7 óra között a nyugdíjasok is bevásárolhassanak. Ezt a javaslatot azonban még nem fogadta el a kormány.

A hét végétől vagy a jövő héttől a bejelentések alapján várhatóan teljesen bezárják az éttermeket és kávézókat is, amelyek eddig 18 óráig tarthattak nyitva.

Szerbiában eddig 118 fertőzöttet regisztráltak, a várakozások szerint a betegek száma péntektől exponenciálisan nőni fog.

Romániában a hadsereg konténerekből és sátrakból álló tábori kórházat épít a bukaresti nemzetközi repülőtér közelében a Covid-19-ben szenvedő betegek – a könnyű és közepes esetek – számára, hogy tehermentesítsék a bukaresti járványkórházakat.

Az ötszáz páciens kezelésére alkalmas, laboratóriummal, sterilizálóval, fertőtlenítővel felszerelt tábori kórházat öt nap alatt, várhatóan jövő hét elejéig építik fel, egészségügyi akkreditálása pedig várhatóan további öt napot vehet igénybe.

Az afganisztáni, iraki és boszniai NATO-küldetésekben részt vevő ROL-2-es egészségügyi alakulat tábori kórházát a 2015-ös Ebola-járvány idején is készenlétbe helyezték ugyanazon a helyszínen, de akkor nem volt szükség rá.

Victor Costache egészségügyi miniszter egy csütörtök esti televíziós interjúban rámutatott:

Romániában négyezer kórházi ágy áll rendelkezésre az új típusú koronavírussal fertőzött betegek kezelésére. Ha a fertőzések száma meghaladja ezt a számot, a könnyebb eseteket otthonaikban fogják kezelni

– tette hozzá.

Romániában péntek délig 308 embernél mutatták ki a koronavírust, mintegy négyezren vannak intézményesített, s több mint 45 ezren otthoni karanténban. A fertőzöttek száma csütörtök dél óta 31-gyel nőtt. Romániában eddig nem volt halálos áldozata a kórnak, 11 COVID-19-es beteget kezelnek intenzív osztályon, 31 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak.

Szerbia saját állampolgárai előtt is lezárta határait •  Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely Galéria

Szerbia saját állampolgárai előtt is lezárta határait

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Lengyelország a határzár hét végi meghirdetése óta nyolc légitársaságnak adott ki engedélyt a lengyel földön rekedteket hazaszállító charter járatok megvalósítására – közölte pénteken az infrastrukturáért felelős minisztérium. A kölcsönösségi alapon többek között az orosz Aeroflotnak, a Turkish Airlines társaságnak, a holland KLM-nek, az olasz Blue Panoramának kiadott engedélyek értelmében a gépek utasok nélkül érkeznek Lengyelországba a hazatérőkért.

A LOT lengyel állami légitársaság egyúttal folytatja hazaszállító akcióját. Közlésük szerint eddig 12 ezer lengyelt szállítottak haza, pénteken további 17 különjárat indul Lengyelországba a világ különféle országaiból.

Házi karanténba került a lengyel agrárügyi tárca vezetése, miután Covid-19-pozitívnak bizonyult az egyik miniszterhelyettes. Az érintett tisztségviselők távmunka keretében látják el feladataikat.

Péntek délelőttig 378 volt a lengyelországi fertőzöttek száma. Délelőtt egy újabb, hatodik halálos esetről is beszámoltak. Először történt, hogy nem idős ember, hanem egy 27 éves asszony halt bele a betegségbe.

A cseh kormány nagyszámú, a koronavírus-járvány elleni harchoz szükséges egészségügyi védőeszközt vásárolt Kínában, amelyet legalább másfél hónapon keresztül heti három különrepülőgépen szállítanak Csehországba – közölte Jan Hamácek belügyminiszter a prágai repülőtéren. Pénteken érkezett meg Prágába a második különgép, amely ezúttal 1,1 millió darab – FFP2 kategóriájú részecskeszűrővel ellátott – szájmaszkot szállított Kínából. E maszkokat elsősorban olyan egészségügyi dolgozók között osztják szét, akik nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a fertőzöttekkel. Hamácek szerint éppen e maszkokból van jelenleg a legnagyobb hiány. A fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő egészségügyi személyzetnek FFP3 típusú maszkra van szüksége, amelyek később érkeznek. Ezeken felül mintegy 100 tonna gyorsteszt-készlet és a lakosságnak szánt arcmaszk érkezik Prágába.

Csehországban csütörtök óta a lakosságnak is kötelező az orr és a száj eltakarása a köztereken.

Csehországban péntek reggel 774 koronavírussal fertőzött személyt tartottak nyilván. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint 52 személyt kórházban kezelnek, közülük öt személy állapota súlyos, illetve válságos. A betegségből eddig hárman gyógyultak fel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
Hirdetés