
Belebukik? Az értesülések szerint Donald Trump a kormánybuktatás-bitrányt kirobbantó Kimberly Guilfoyle leváltását mérlegeli
Fotó: Facebook/Kimberly Guilfoyle
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
2026. október 12., 13:032026. október 12., 13:03
Mint ismeretes, a Trump-családhoz közel álló Guilfoyle néhány hete azzal került a figyelem középpontjába, hogy a The Wall Street Journal megszellőztette: márciusban egy athéni díszvacsorán arról beszélt a görög energiaügyi miniszternek, hogy Washington bárhol képes ugyanúgy elérni a kormány bukását, mint Romániában.
Ezt követően az a hír is felröppent, hogy százezer dolláros hitelkártya-adósság kifizetését kérte egy üzletembertől, majd azt is felrótta neki a sajtó, hogy luxusutazásokat fogadott el.
Trump figyelemmel kíséri azokat a jelentéseket, amelyek szerint Guilfoyle – aki négy éven át volt Trump legidősebb fia, Donald Trump Jr. menyasszonya – nagyvonalú ajándékokat fogadott el nagykövetként, és pénzt kért cserébe azért, hogy hozzáférést biztosítson a kormányzati vezetőkhöz, még mielőtt kinevezését jóváhagyták volna.
különösen azért, mert akkor jelentek meg, amikor Marco Rubio külügyminiszter Athénban járt, hogy az Akropoliszról tartson egy nagy horderejű beszédet a nyugati demokráciáról.

Már az Egyesült Államokban is hullámokat vetett az ország athéni nagykövete, Kimberly Guilfoyle romániai kormánybuktatással kapcsolatos kijelentése: ellenzéki politikusok az ügy kivizsgálását követelik.
Az informátor szerint Trump várhatóan hamarosan döntést hoz arról, hogy elbocsátja-e Guilfoyle-t.
Az elnök pénteken, amikor a CNN a vádakról kérdezte, nem állt ki Guilfoyle mellett.
„Most hallottam róla. Kár. Úgy értem, nem tudom” – mondta Trump. „Csak egy kicsit hallottam róla. Nem tudok túl sokat, de ő mindig nagyon kedves volt.”
Eric Deters, Trump egykori támogatója elmondta, hogy Guilfoyle SMS-ben arra kérte őt, utaljon át neki 100 000 dollárt egy American Express-kártya tartozásának kiegyenlítésére a szenátusi megerősítése előtti napokban.
Deters végül nem utalta át a pénzt Guilfoyle-nak, mondván, hogy akkoriban nem rendelkezett ennyi pénzzel.

Románia számára fontos az Egyesült Államokkal fennálló jó viszony, mint ahogy a Vertikális folyosó is, de ettől a gázvásárlások esetében továbbra is a versenyképes ár a legfontosabb tényező – jelentette ki Oana Țoiu.
A nagykövet ügyvédje a Wall Street Journalnak – amely elsőként számolt be az üzenetekről – elmondta, hogy
Guilfoyle a múlt héten a kormányzati tisztviselők előtt tagadta, hogy ő küldte volna az üzeneteket – közölte a z üggyel tisztában lévő forrás.
Guilfoyle továbbra is szoros kapcsolatban áll a Trump-családdal. Miután szakított Donald Trump Jr.-ral, megkapta a rangos kinevezést Görögországban.
Az elnök és fia szövetségesei a CNN-nek azt mondták, hogy szerintük az eset kínos, bár nem világos, hogy lesznek-e következményei Guilfoyle számára.
Trump többször is egyértelművé tette, hogy nem örül, ha szövetségesei anyagi hasznot húznak a vele fennálló kapcsolatukból.

Semmitmondó nyilatkozatban reagált a washingtoni külügyminisztérium a botrányra, amely amiatt tört ki, hogy Kimnerly Guilfoyle, az Egyesült Államok athéni nagykövete a román kormány megbuktatásáról beszélt.
J. D. Vance alelnök pénteken nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy kell-e következményekkel számolnia Guilfoyle-nak, mondván, nem hajlandó „embereket a közvélemény bírósága előtt elítélni”.
Az alelnök azonban hozzátette, hogy általánosságban kényelmetlenül érzi magát a „fizetésért cserébe biztosított hozzáférés” gyakorlatával kapcsolatban. „
„Lássuk, mi az igazság. És nyilvánvaló, hogy ha valami rossz történt, akkor az érintetteknek viselniük kell a következményeket” – tette hozzá.
Újabb cáfolattal állt elő Bogdan Ivan volt gazdasági miniszter azon vádak kapcsán, miszerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) amerikai sugallatra buktatta meg az Ilie Bolojan vezette kormányt.
Mint arról beszámoltunk, a The Wall Street Journal szerint az athéni amerikai nagykövet Romániával kapcsolatos kijelentése gy athéni vacsorán hangzott el még tavasszal.
„Márciusban egy athéni vacsorán, amelyen görög és amerikai tisztviselők vettek részt, Guilfoyle a többi vendég szeme láttára vitába keveredett a görög energiaügyi miniszterrel, Sztavrosz Papasztavruval.
– állítja egy, a vacsorán részt vevő személy, valamint mások, akiknek elmesélték az esetet. A beszélgetés hevesre fordult, Papasztavru azzal vágott vissza, hogy az USA nem válthatja le a nép által megválasztott görög kormányt. Guilfoyle ügyvédje vitatta a szóváltás ilyetén tálalását” – írta a The Wall Street Journal.
A kijelentés azért keltett feltűnést, mert néhány héttel később valóban megbukott Ilie Bolojan román miniszterelnök kormánya.

Bukarest mellett Athénban is politikai botrány robbant ki, miután napvilágot látott egy cikk, amely szerint az athéni amerikai nagykövet figyelmeztetett: a görög kormány is ugyanúgy megbukhat, mint a román.
A vita nyomán Alexandru Dimitriu, a kormányon levő Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője bejelentette, hogy hazaárulás vádjával büntetőfeljelentést tett Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) első embere és Bogdan Ivan volt PSD-s miniszter ellen – mint ismeretes, ez a két párt buktatta meg május 5-én a kormányt bizalmatlansági indítvány útján.
A Financial Times a The Wall Street Journal cikke nyomán arról írt, hogy Guilfoyle az athéni vacsora után Bukarestbe utazott, és március végén találkozott a PSD tagjaival, köztük Sorin Grindeanu elnökkel és az akkori energiaügyi miniszterrel, Bogdan Ivannal.
Nem világos, hogy a nagykövet azt tanácsolta-e nekik, hogy lépjenek ki a kormánykoalícióból – írta a pénzügyi napilap.

A találkozó, amelyen Sorin Grindeanuval és Kimberly Guilfoyle-lal, az Egyesült Államok görögországi nagykövetével vett részt, nem állt kapcsolatban a romániai politikai helyzettel, sem a Bolojan-kormány megbuktatásával – jelentette ki Bogdan Ivan.
Guilfoyle azért járt Bukarestben, hogy népszerűsítse a Görögországból Bulgárián és Románián át Ukrajnába vezető, úgynevezett Vertikális folyosó nevű gázfolyosót.
Emellett ragaszkodott ahhoz, hogy Románia jelentős mennyiségű cseppfolyósított földgázt vásároljon az Egyesült Államokból – állítja két, a Financial Times által idézett, a tárgyalásokkal tisztában lévő forrás.
– állítják a források.

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Sajtóértesülések szerint Bogdan Ivan támogatta az amerikai LNG beszerzését, és kiküldte a minisztérium ellenőrző hatóságát a Romgaz állami gázvállalatra, amikor az – piaci elemzést követően – jelezte, hogy nincs szükség a drágább amerikai energiahordozóra. A nagykövet ügyvédje elutasította a vádat.
Demokrata párti, azaz ellenzéki politikusok az ügy kivizsgálását követelték a külügyminisztériumtól.
Rákérdeztek: Washington tényleg benne volt a román kormány megbuktatásában?
Gregory Meeks, a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának demokrata párti frakcióvezetője október 1-jén hivatalos levelet küldött Marco Rubio külügyminiszternek, amelyben arra kéri a külügyminisztériumot, hogy derítse ki, vajon az amerikai kormány részt vett-e a Bolojan-kormány bukásában, ahogyan azt a görögországi amerikai nagykövet állította.
A G4Media által idézett levél szerint Meeks hivatalosan is megkérdezte, hogy igaz-e a Wall Street Journal beszámolója, és hogy Kimberly Guilfoyle nagykövet asszony tudott-e konkrétumokat az Egyesült Államok részvételéről a Bolojan-kormány bukásában.
Meeks azt is megkérdezte, hogy a külügyminisztérium, a Fehér Ház, a Nemzetbiztonsági Tanács vagy más amerikai intézmény engedélyezett-e vagy koordinált-e olyan tevékenységeket, amelyek célja a román kormány összetételének vagy fennmaradásának befolyásolása volt.
A határidő, ameddig Meeks válaszokat és dokumentumokat kér a külügyminisztériumtól, október 15.
Ezen felül Meeks kikérte a külügyminisztérium és az athéni amerikai nagykövetség belső dokumentumait, amelyek Guilfoyle romániai utazásaira, az AKTOR lobbistával való kapcsolatára, valamint a román kormányról szóló márciusi beszélgetésre vonatkoznak.

Romániának támogatnia kell a vertikális gázfolyosó fejlesztését és az Egyesült Államokkal való partnerség megerősítését, de egyértelműen megkülönbözteti a szállítási infrastruktúra fejlesztését és az amerikai LNG beszerzését – jelentette ki Ilie Bolojan.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!