Hirdetés

Kormányalakítással bízta meg a szlovák államfő Robert Ficót

Hivatalosan is kormányalakítással bízta meg csütörtökön Ivan Gasparovic szlovák államfő Robert Ficót, az előre hozott parlamenti választások győztes pártjának, az Irány – Szociáldemokráciának (Smer-SD) az elnökét. Ficó nem lát okot, hogy változtassanak a kisebbségek helyzetén, de az állampolgársági törvény módosulhat.

MTI

Hírösszefoglaló

2012. március 15., 15:142012. március 15., 15:14

A Szlovák Köztársaság alkotmánya alapján az előre hozott parlamenti választások győztes pártja elnökének adtam át a kormányalakítási megbízatást” – jelentette ki Ivan Gasparovic szlovák államfő az elnöki palotában Robert Ficóval tartott találkozóját követő sajtóértekezletén.

Robert Fico elmondta: meggyőződése, hogy a parlament április 4-én sorra kerülő alakuló ülésén át tudja nyújtani a köztársasági elnöknek a leendő kormány tagjainak listáját, hogy az államfő ezt követően kinevezze őket. A leendő kormány tagjait azonban a Smer elnöke egyelőre nem akarta megnevezni. Ezzel kapcsolatban csak annyit árult el, vélhetően a gazdasági és a külügyi tárca vezetői nem pártok jelöltjei, hanem független szakemberek lesznek majd.

Fico egyedül alakít kormányt – derült ki azon a kerekasztal-tárgyaláson, amelyen a Smer-SD elnökének a meghívására vettek részt a parlamentbe jutott pártok vezetői csütörtökön Pozsonyban.

Az egyeztetések során bebizonyosodott, hogy a Smernek egyedül kell majd kormányt alakítania – mondta el a kerekasztal-találkozót követő sajtótájékoztatón Robert Fico.

Robert Fico kijelentette, nem látnak okot arra, hogy változtassanak a kisebbségek jelenleg érvényes status quóján. Hozzátette: valószínűleg sor kerülhet a szlovák állampolgársági törvény módosítására. A Smer elnöke ennek részleteire nem tért ki.

„Megtartja a kisebbségek status quoját a Smer, és ígéretet tett arra is, hogy a magyar helységnévtáblákra vonatkozó kormányhatározatot sem fogják megváltoztatni” – mondta el Robert Fico bejelentését követően Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke, aki szerint a tárgyalás konstruktív volt.

Robert Fico, a Smer elnöke, aki „érdekes” hangulatúnak nevezte a találkozót, arról is tájékoztatott, hogy megegyezés született arról: az április 4-én összeülő új törvényhozásban a leendő ellenzék két házelnöki posztot kap majd, és a parlamenti bizottságok hasonló arányban kerülnek elosztásra a kormány és az ellenzék képviselői közt, mint ahogy az a 2010-es választások után megvalósult. Arról, hogy az ellenzéki pártok jelöltjei közül ki töltheti be ezeket a funkciókat, az új parlament dönthet majd áprilisban.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés