2007. február 09., 00:002007. február 09., 00:00
„Az alkotmányellenes eszmékethirdető szélsőséges személyek nemcsak akormányt, de a Magyar Köztársaságalkotmányos rendjét és biztonságátis veszélyeztetik. A veszélyek elhárításagyors és határozott cselekvést követel anemzetbiztonsági szolgálatoktól éppúgy,mint a parlamenti pártoktól” – áll SzilvásyGyörgy levelében.
A magyar NemzetbiztonságiKabinet szerdai ülésén indokoltnak tartotta, hogya Kossuth teret érintő biztonsági intézkedéseklegalább március 15-éig fennmaradjanak. Akabinet ülése után kiadott közleményébena Kormányszóvivői Iroda többi közöttazt írta: „Megsokszorozódott az Országházépületét, a Parlamentben működő közhatalmiintézményeket és azok vezetőit érintőfenyegetések száma. Az elmúlt hónapokbantelefonon, e-mailen jelentős számú, a fizikaimegsemmisítést is kilátásba helyezőfenyegetést dokumentáltak az érintettszervezetek. Több alkalommal történt robbantásosfenyegetés az Országház épületeellen. Megállapítható, hogy az alkotmányelleneseszméket hirdető szélsőséges személyekés csoportok továbbra is a Kossuth teret szánjákerődemonstrációik meghatározószínhelyének.”
Eközben RépássyRóbert, a Fidesz frakcióigazgatója úgynyilatkozott, hogy ha a kormány visszaadná a Kossuthteret a polgároknak, a Fidesz is szervezne eseményt atérre március 15-én vagy előtte. „Azellenzéki párt minden békés gyülekezésttámogat a téren” – mondta a politikus a Kossuthtéri kordon előtt tartott sajtótájékoztatóján.Répássy blöffnek nevezte azt, hogyszélsőjobboldali csoportok merényletet kívánnakelkövetni az Országház ellen.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.