2011. október 28., 15:192011. október 28., 15:19
Ezt Slobodan Homen, a szerb igazságügyi minisztérium államtitkára hangsúlyozta pénteki nyilatkozatában, hozzáfűzve: a háborús bűnösök nemcsak az elkobzott vagyonukat nem kaphatják vissza, hanem az államosított vagyonukat sem.
Az eddigi szerb törvények szerint az elkobzott vagyon visszaadását a rehabilitálási törvény szabályozta, az államosított vagyonét pedig a vissza-származtatási és kárpótlási (restitúciós) törvény.
Televíziós nyilatkozatában Homen kifejtette, hogy a kérdés kompromisszumos megoldásával valamennyi szerb párt és a nemzeti kisebbségek pártjai is egyetértettek, és a megoldás - mint mondta – „tisztességesnek és elfogadhatónak” mondható.
Slobodan Homen szerint Szerbia még mindig nem szembesült mindazzal, ami a második világháború során történt, mindenek előtt azért, mert „1943 és 1946 között egy sor olyan döntés született, amelyekből nem derül ki világosan, hogy ki követett el háborús bűnöket és ki nem”.
„Létezik a háborús bűnösökről szóló, kilencezer nevet tartalmazó lista, amelyet egy állami bizottság hirdetett ki 1946-ban és ennek a bizottságnak a munkáját politikai szempontok is vezérelték” - mondta Homen, majd hozzátette, hogy „a félreértés lényege úgy fogalmazható meg, hogy vajon a partizánok és a csetnikek (második világháborús szerb nacionalista szabadcsapatok) egyaránt a népfelszabadító háború részesei voltak-e, vagy pedig egyikőjük megszálló volt, míg a másik nem”.
Homen hangsúlyozta, hogy a rehabilitálási törvény nem tartalmaz időkorlátokat és a hatalom részéről elkövetett minden eddigi törvénysértésre vonatkozik.
A szerb parlament szeptember végén elfogadta a vagyon-visszaszármaztatásról és kárpótlásról szóló törvényt, amit a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a magyar diplomácia is keményen bírált, hangsúlyozva, hogy annak egyik szakaszával Szerbiában törvényerőre emelték a kollektív bűnösség elvét. Budapest kilátásba helyezte, hogy vétót emel Szerbia tagjelölti státusára, ha nem módosítják a törvényt, vagy nem helyezik hatályon kívül. Október elején Boris Tadic szerb elnök és Pásztor István, a VMSZ elnöke megállapodott, hogy a felmerült problémát a 2006-ban elfogadott rehabilitálási törvény módosításával orvosolják, s e törvény tervezetén dolgoznak jelenleg.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.