Hirdetés

Klímaegyezmény: Putyin védelmébe vette Trumpot, az európaiak csalódottak

Védelmébe vette a párizsi klímaegyezményből történő amerikai kilépést bejelentő Donald Trumpot Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. A nyugat-európai vezetők csalódottak és rosszallják a döntést.

Hírösszefoglaló

2017. június 03., 14:292017. június 03., 14:29

„Nem ítélkeznék most Trump elnök fölött, hiszen (Barack) Obama korábbi elnök hozta meg a döntést (a csatlakozásról a párizsi klímaegyezményhez), lehet hogy a hivatalban lévő elnök úgy gondolja, ez nem volt átgondolt lépés, lehet, hogy szerinte nincsenek meg az ehhez szükséges források” - mondta az MTI beszámolója szerint az orosz vezető.

„Nézetem szerint lehetséges lett volna nem kilépni a párizsi egyezményből, mert az keretjellegű, hanem ehelyett lehetett volna változtatni az amerikai kötelezettségvállaláson az (a 2021-ben törvényerőre emelkedő) egyezmény keretein belül” - tette hozzá Vlagyimir Putyin egy, Megyn Kelly, az amerikai NBC műsorvezetője által moderált fórumon.

Hirdetés

A nyugat-európai országok vezetői eközben csalódottan és rosszallással fogadták Donald Trump bejelentését

arról, hogy országa kilép a párizsi klímaegyezményből, és elutasították az amerikai elnök javaslatát a megállapodás újratárgyalására, írta az MTI.

Röviddel Trump beszéde után Németország, Franciaország és Olaszország közös közleményében utasította el az amerikai elnök elképzelését az egyezmény újratárgyalásáról.

„A párizsi egyezmény az országaink közötti együttműködés sarokköve marad a klímaváltozás elleni hatékony és jól időzített harcban, és a 2030-as fenntartható fejlődési célok (SDG) elérésében”. Leszögezték, hogy visszafordíthatatlannak tartják a Párizsban 2015 decemberében tető aláhozott megállapodást.

A nyugati vezetők külön-külön is reagáltak Trump bejelentésére.

Nem tartóztatja fel a Föld védelme mellett elkötelezett erőket a washingtoni vezetés döntése

- jelentette ki Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben. Aláhúzta, hogy az Egyesült Államok kilépése nem veti vissza az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelmet, „éppen ellenkezőleg, az eddiginél is eltökéltebben fogunk össze”, hogy „sikeresen megbirkózzunk az egész emberiség előtt álló olyan kihívásokkal, mint a klímaváltozás”.

Emmanuel Macron francia elnök szerint Washington Trump döntésével hátat fordított a világnak, ennek ellenére Párizs nem mond le a klímaváltozás elleni harcról.

Trump téved országa és népe érdekeivel kapcsolatban, és hibát követ el a bolygó jövőjének szempontjából

- fogalmazott. Leszögezte: Párizs semmi szín alatt nem fog tárgyalni újra egy kevésbé ambiciózus egyezményről. Trump „szégyenletes hibát” követett el Laurent Fabius, a párizsi klímaegyezményt tető alá hozó volt francia külügyminiszter szerint. Fabius azt is szóvá tette, hogy Trump a témában „egy rakás hazugságot” terjeszt.

Csalódottságát fejezte ki Theresa May brit kormányfő is. Hivatala közölte: Trump felhívta Mayt telefonon, hogy megvitassa vele a döntését. May csalódását fejezte ki, és aláhúzta, hogy Nagy-Britannia továbbra is elkötelezett lesz a párizsi egyezmény végrehajtása mellett.

Idézet
A mai nap szomorú nap a globális közösség számára, mivel egy kulcsfontosságú partner hátat fordít a klímaváltozás elleni harcnak”

- így Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök.

Fehér házi források szerint Trump Merkellel, Macronnal, Mayjel és Justin Trudeau kanadai kormányfővel is beszélt telefonon a beszéd után. Trudeau is mély csalódottságát hangoztatta Trump döntése miatt, Josh Frydenberg ausztrál környezetvédelmi miniszter pedig azt mondta, hogy a párizsi egyezmény Washington kihátrálása után sem veszít jelentőségéből, mivel nélküle is a kibocsátott üvegházhatású gázok 70 százalékára vonatkozik, ráadásul több mint 190 ország írta alá, és közülük 146 rekordidő alatt ratifikálta is.

Galéria

Rosszallását fejezte ki António Guterres ENSZ-főtitkár is, aki szerint ez nagyfokú csalódást jelent az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére és a globális biztonság megteremtésére irányuló erőfeszítésekre nézve. Szóvivője közölte: Guterres továbbra is biztos abban, hogy az egyesült államokbeli városok, államok és vállalatok - más országokkal karöltve - a továbbiakban is jövőképet fognak mutatni, és vezető szerepet vállalnak a széndioxid-kibocsátás csökkentésében és a lendületes gazdasági növekedés megteremtésében.

Az ENSZ meteorológiai szervezetének (WMO) becslése szerint az évszázad végéig 0,3 Celsius-fokos többletemelkedést jelenthet a globális felmelegedésben Trump döntése.

Az Európai Unió és az Afrikai Unió tagországai közös nyilatkozatban erősítették meg a párizsi megállapodás iránti elkötelezettségüket, és megjegyezték, hogy szolidaritást vállalnak „azokkal, akiket az éghajlatváltozás veszélye leginkább fenyeget”. Számos afrikai ország kormányzata aggodalmát fejezte ki az éghajlatváltozással együtt járó természeti jelenségek, például a tengerszint emelkedése és a változó időjárási körülmények miatt.

Lengyelország aláírta a párizsi klímaegyezményt és betartja kötelességvállalásait - hangsúlyozta pénteken Krzysztof Szczerski, a lengyel államfői hivatal kabinetfőnöke.

Az Egyesült Államokban a republikánusok üdvözölték, vezető demokrata párti politikusok - közöttük Barack Obama - pedig elítélték a klímaegyezmény felmondását.

Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke helyeselte Trump döntését. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője „történelmi léptékű pusztító kudarcnak” nevezte a döntést, amelyre szerinte „a jövő nemzedékek úgy tekintenek majd vissza, mint a 21. század egyik legrosszabb politikai lépésére”. Ellenérzésüket fejezték ki az amerikai gazdasági élet egyes befolyásos szereplői is. Elítélte a döntést a General Motors, az elsőszámú amerikai autógyártó cég. Elon Musk, az elektromos autókat gyártó Tesla vezetője bejelentette: kilép az elnök gazdasági tanácsadó testületéből.

Pittsburgh polgármestere, Bill Peduto nyilatkozatban szögezte le, hogy a város továbbra is tiszteletben tartja a klímaegyezményt. Beszédében Donald Trump a pennsylvaniai Pittsburgh városát hozta fel példaként, hogy igazolja az „Amerika mindenekelőtt” jegyében megfogalmazott álláspontját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés