
Kim Dzsong Un exbarátnőjét, Hjon Szong Volt is kivégezték több ismert észak-koreai előadóval együtt augusztus 20-án – idézte a Huffington Post amerikai internetes újság csütörtökön a Cosun Ilbo dél-koreai napilap cikkét.
2013. augusztus 29., 18:432013. augusztus 29., 18:43
2013. augusztus 29., 18:432013. augusztus 29., 18:43
Az említett források szerint Hjon Szong Vol énekest és Mun Kjong Jint, az Unhasu zenekar vezetőjét augusztus 17-én tartóztatták le, mert megszegték az észak-koreai pornográfiaellenes törvényt, majd három nap múlva ki is végezték őket több zenésszel, táncossal és énekessel együtt. Az elítéltek a vád szerint pornófilmet forgattak, majd értékesítették azt. Ezenkívül a néhány renitensnél Bibliát is találtak, ezért őket automatikusan ellenzékinek tekintették.
Hjon Szong Volt és társait gépfegyverrel végezték ki, a családtagoknak és a zenekar többi tagjának pedig végig kellett nézniük azt. A családtagokat az észak-koreai törvények szerint munkatáborba küldik, mivel automatikusan bűntársnak tekintik őket.
Az észak-koreai diktátor körülbelül tíz éve ismerte meg Hjont, még mielőtt bármelyikük házasságot kötött volna. Később apja, Kim Dzsong Il parancsára megszakította a kapcsolatot az énekesnővel, aki férjhez ment egy katonához, azonban a pletykák szerint ezután is viszonyuk volt Kim Dzsong Unnal. Kim jelenlegi felesége, Ri Szol Dzsu is az Unhasu zenekar tagja volt a házasságuk előtt.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!