
Kitiltanák a koldusokat London turisták által leginkább látogatott helyszíneiről és más központi terekről, így próbálják megelőzni a brit főváros hatóságai azt, hogy a román és bolgár állampolgárokkal szembeni munkaerő-piaci korlátozások január elseji feloldását követően a két országból érkező roma koldusok elárasszák a várost – adta hírül a Daily Mail című lap.
2013. december 23., 17:382013. december 23., 17:38
A tervezett intézkedés hivatalos célja az, hogy elejét vegye az agresszív koldulásnak, illetve annak, hogy bárki törvényellenesen tanyát verhessen a közterületeken.
A vonatkozó, várhatóan április elsejétől hatályba lépő jogszabály értelmében új hatóság jön létre a közterületek védelmére, amelynek feladata annak megakadályozása lesz, hogy „a hajléktalan kelet-európai bandák a híres turisztikai célpontok vagy a tömegközlekedési megállók környékén verjenek tanyát.” A bulvárlap szerint az új hatóság akár tiltott övezeteket is kijelölhet, ahol a romák nem koldulhatnak, például a Marble Arch, a Park Lane vagy a Victoria Station környékén.
Nickie Aiken, a westminsteri közgyűlés közösségi védelemért felelős tagja elmondta: eddig mintegy 50 olyan roma csoporttal kellett felvennie a küzdelmet, amely London belvárosában akart tanyát verni.
A tiltott övezetek kijelölését Mark Field, a kormányzó Konzervatív Párt parlamenti képviselője is támogatja, aki már korábban is felhívta a figyelmet arra, hogy a korlátozások feloldásával masszív migrációs hullám indul a szigetország felé Romániából és Bulgáriából. Egyben jelezte, hogy jogszabály nem csupán a fővárosra vonatkozik, hanem annak nyomán más nagyvárosok is tilalmi zónákat jelölhetnek majd ki. „Ha nem vigyázunk, a bevándorlás komoly szociális feszültségekhez vezethet” – mutatott rá.
Az egyik észak-londoni kerület hatóságainak képviselője a lapnak elmondta: ők is korlátozásokat vezetnének be, miután nemrégiben egy 68 fős roma csoportot kellett kilakoltatniuk, amely egy labdarúgópályán táborozott le. Egy kenti tanácsos szerint egyes övezetekben jelentős problémákat okoznak a bevándorlók, és különösen a karácsonyt megelőző időszakban okoz komoly gondokat az agresszív koldulás.
A brit bevándorlási hivatal egyik munkatársa kifejtette: az új jogszabály lehetőséget biztosít majd az önkormányzatok számára, hogy megvédjék a helyi közösségeket, a törvénytisztelő polgárokat.
Az egyik brit közpolitikai intézet (IPPR) eközben ajánlásokat fogalmazott meg a kormány számára arról, hogyan könnyíthetnék meg a különböző intézmények számára, hogy meg tudjanak birkózni a bevándorlók számának növekedésével.
Az intézet szerint többek között a lakásigénylések számának növekedése, illetve a brit törvényeket nem ismerő, antiszociális magatartás tanúsító személyek elleni fellépés jelenti majd a legfőbb gondot, ezért a rendőrség működésére szánt forrásokat is növelni kell, de az iskolákban és az egészségügyi intézményekben is tolmácsokat alkalmazna, hogy segítsék az új bevándorlók beilleszkedését és boldogulását. Mindehhez az Európai Szociális alapból és a vízumokból befolyó összegekből rendelné hozzá a szükséges forrásokat.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!