2007. február 20., 00:002007. február 20., 00:00
A Szülőföld Alap az idéntöbb mint kétmilliárd forint támogatásttud nyújtani a külhoni magyarságnak, tette hozzáa határon túli magyarsággal kapcsolatospolitikáért felelős államtitkár. Gémesielmondta, hogy az érintett magyar közösségeketképviselő szervezetek vezetőivel már konzultáltaka prioritási listáról. Az oktatást, azanyanyelvű kultúra támogatását mindenütta legfontosabb célok közé sorolták, devoltak jelentős eltérések is: így példáulKárpátalján az egyházak szociálisés oktatási tevékenységéhez lenneszükség jelentősebb támogatásra, azerdélyi magyarság képviselői pedig azinternetes tartalomszolgáltatást szeretnék akiemelt célok között látni.
Az államtitkár szerint atámogatási pályázatokat legkésőbbmárcius közepére-végére márki lehet írni. Gémesi Ferenc hangsúlyozta, hogya kedvezménytörvényben szereplő támogatásiformák nem tartoznak a Szülőföld Alaphoz, illetveaz olyan programok, mint például az erdélyiSapientia egyetem vagy a révkomáromi Selye JánosEgyetem támogatása is független attól. Ezekkapcsán elmondta, hogy várhatóan a nyárvégére születik megállapodás anemzeti jelentőségű programok, illetve intézményekhosszabb távú finanszírozásáról.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.