Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

A saját hőseit kereső Komárom

Másnap délelőtt a felújított komáromi moziban kezdődött a program. A modernizált épület nemcsak vetítőteremként működik, hanem kulturális központként is, ahol a város tudatosan építi saját emlékezetét. Miután az épület csaknem egy évtizeden át romosan állt, a polgármesteri hivatal megállapodott egy helyi magyar vállalkozóval, hogy a teljes felújítás és korszerűsítés fejében több évtizedre ingyenesen átengedi az üzemeltetési jogot. A hatalmas beruházás meghozta gyümölcsét: az épület ma Észak-Komárom kulturális ékköve, ahol a vetítéseken kívül rangos előadásoknak és kulturális rendezvényeknek is helyet adnak.

Keszegh Béla polgármester végigvezette a résztvevőket azon a szellemi örökségen, amely Komáromot méretéhez képest egészen kivételes hellyé teszi. A városban az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy minden esztendőben újabb csillagokat avatnak a sétányokon a híres komáromiak tiszteletére, és nem egyszerű emléktáblákról van szó.

Komárom neve ugyanakkor összefonódik a Lehár Ferencével, Egressy Béniével, Selye Jánoséval, Jókai Móréval, Klapka Györgyével, Kaszás Attiláéval és még számos olyan alkotóval vagy tudóssal, akiknek életútja, életműve messze túlnőtt a város határain.

A polgármester előadása azonban nem csupán sikertörténetekről szólt. Őszintén beszélt a város történelmének legsötétebb fejezeteiről is: a második világháború idején elszenvedett tragédiákról, a zsidó közösség üldöztetéséről, valamint azokról az emberekről, akik akkor is emberek tudtak maradni, amikor a történelem erre alig hagyott lehetőséget. Az emlékezés nála nem öncélú múltidézés, hanem erkölcsi tanulság.

Seress Rezső nemcsak Budapesté

A kulturális délelőtt másik különleges élményét a Seress Rezső életéről készült színpadi produkció részlete jelentette. Kevesen tudják, hogy a Szomorú vasárnap című világhírű dal szerzője gyermekéveinek jelentős részét Komáromban töltötte. Erről beszélt Lakatos Róbert zenetörténész is, aki arra hívta fel a figyelmet: a város földrajzi helyzete évszázadokon át találkozási pontja volt a nyugati és a keleti zenei hagyományoknak. Itt találkozott a katonazene a verbunkossal, a cigányzenészek virtuozitása a bécsi zenei kultúrával, s ebből a különleges közegből nőtt ki több világhírű alkotó pályája is.

A város, amely magyarul kezdett tudományt írni

A program egyik legérdekesebb része talán az volt, amikor szó esett Komárom kevésbé ismert kulturális örökségéről. A legtöbben Jókait, Klapkát vagy Lehárt ismerik, sokkal kevesebben tudják azonban, hogy itt jelent meg 1789-ben a Mindenes Gyűjtemény, az első magyar nyelvű ismeretterjesztő folyóirat. Keszegh Béla szerint ez nem egyszerű sajtótörténeti érdekesség. A 18. század végén, amikor a tudomány nyelve elsősorban a latin vagy német volt, Péceli József református lelkész és tudós társai merész vállalkozásba fogtak: magyar nyelven akarták közkinccsé tenni a tudomány eredményeit, legyen szó mezőgazdaságról, orvoslásról vagy a mindennapi élet kérdéseiről.

A római katolikus templom közelében avatták fel azt az emléktáblát, amely a Mindenes Gyűjteménynek állít emléket.

Az erőd, amely túlélte a birodalmakat

Ha Komárom múltjáról beszélünk, szinte lehetetlen megkerülni az erődöt. Nem csupán azért, mert a város fölé magasodó falak évszázadok óta meghatározzák a látképet, hanem mert Közép-Európa egyik legjelentősebb erődrendszerének részei. A Duna és a Vág találkozásánál fekvő város stratégiai jelentőségét már a rómaiak felismerték, a ma látható erődrendszer azonban elsősorban a török háborúk, majd a Habsburg Birodalom hadászati elképzeléseinek eredménye. A 16. századtól kezdve folyamatosan bővítették, a szabadságharc leverése után pedig tovább építették, így jött létre az a monumentális erődrendszer, amely ma is Európa legnagyobbjai közé tartozik.

Az 1848–49-es szabadságharc idején Komárom különleges szerepet játszott.

A trianoni határ kettévágta a várost, az erődrendszer is két ország területére került. A második világháború után hosszú évtizedeken át a szovjet hadsereg használta a létesítményt. A helyiek csak találgathatták, mi történik a falak mögött. Keszegh Béla személyes történettel érzékeltette ezt az időszakot. „A hétköznapi emberek nem léphettek be az erődbe, de azért tudni lehetett, hogy több ezer katona állomásozik bent. Elég volt megnézni, hány kenyeret rendeltek naponta” – jegyezte meg mosolyogva.

Ma viszont egészen más világ fogadja az ide érkező turistákat. A felújítás évek óta tart, és bár még mindig akadnak lezárt szárnyak, egyre több épületrész nyílik meg a látogatók előtt. A restaurátorok érdekes szemléletet követnek: nem tüntetik el teljesen a 20. század nyomait sem.

Nyári szomjoltó, gasztronómiai élmény

Első pillantásra szokatlannak tűnik, hogy egy egykori hadi objektum falai között komló illata lengi be a levegőt. Pedig a Kamarum Sörfőzde éppen azért illik ide ennyire természetesen, mert ugyanazt képviseli, mint maga az erőd: régi hagyományokat értelmez újra.

A tikkasztó nyári hőségben egy korsó hideg sör esik legjobban a kifáradt turistának. Különösen akkor, ha különféle kézműves sörök közül válogathat, amelyek mindegyike más karaktert és ízvilágot kínál. Sörkorcsolya mellé féltucatnyi különféle kézműves sört kóstoltunk végig, amelyek karakterét az eltérő főzési technológia és a világ különböző tájairól érkező komlók adják.

A sörkóstolós ebéd után a rozsdamentes acéltartályok között Gyuricsek Attila vezet végig bennünket. Civilben informatikus, de a sörfőzés régi szenvedélye. „Otthon kezdtem főzni nyolc évvel ezelőtt. Aztán megkerestek azzal az ötlettel, hogy Komáromban kézműves sörfőzdét szeretnének létrehozni. A helyiséget teljesen romos állapotban vettük át, évekig tartott a felújítás és a technológia kiépítése, az első sört tavaly főztük” – meséli.

A látogató számára azonban talán még érdekesebb az, ami ezután következik. Miközben a nagyüzemi gyártás minden órát igyekszik megspórolni, itt hetekig „dolgozik az idő”. Az első erjedést hosszú érlelés követi, a sör nem kap mesterséges gyorsítást, nem pasztőrözik és nem szűrik. „Ettől maradnak benne az ásványi anyagok, az élesztő, a vitaminok és maga az igazi ízvilág” – magyarázza vendéglátónk. És éppen ez különbözteti meg a kézműves sört a nagyüzemi termékektől.

Gyuricsek Attila szerint a fő cél a minőség, valamint az, hogy a Komáromba érkező turista valóban helyi termékkel találkozzon. A sör elsősorban a város vendéglátóhelyein és magában az erődben kerül a poharakba.

Érdekes volt azt is hallani, hogy a kézműves sörfőzdék között sokkal inkább együttműködés, mintsem kiélezett verseny alakult ki. „Nem konkurenciaként tekintünk egymásra, inkább közösen próbáljuk megmutatni az embereknek, hogy létezik egy másik sörkultúra is” – fogalmazott a sörfőző.

Ahol a bőr nem alapanyag, hanem örökség

Az erőd egyik felújított épületszárnyában kapott helyet a bőrműves műhely, ahol kalapácsok kopogása és a megmunkált bőr jellegzetes illata tölti be a helyiséget. Az asztalokon félig elkészült tarsolyok sorakoznak, mellettük szerszámok, minták tanúskodnak arról, hogy itt nem pusztán használati tárgyak készülnek.

Varjú Tamás bőrműves nem egyszerűen mesterséget tanít, hanem közösséget épít. „Az egész egy baráti találkozóból indult. Valaki felvetette, mi lenne, ha nyáron tartanánk egy alkotótábort. Az első után jött a második, aztán már havi workshopok, gyermektáborok és felnőttképzések következtek” – meséli a kezdeteket.

Jazz, bor és nyári este

A Taste of Comorra szervezői láthatóan tudatosan kerülték a hagyományos városbemutatás sablonjait. Nem műemlékeket akartak egymás után megmutatni, hanem embereket. Olyanokat, akik ma is építik Komáromot.

• A sörfőző mestert, aki munka után főzi a város saját sörét.

• A bőrművest, aki gyerekeknek és felnőtteknek tanítja újra a kézművességet.

• A történészt, aki egy több mint kétszáz éves folyóirat történetét meséli úgy, mintha a lap tegnap jelent volna meg.

• A polgármestert, aki a város múltjáról beszélve nem hallgatja el a tragédiákat sem, mert úgy véli: a közösségi emlékezet csak akkor lehet hiteles, ha a fájdalmas fejezeteit is vállalja.

A hétvége hangulatát végül a kétnapos Jazz & Wine Fesztivál koronázta meg. A rendezvényre meghívóval léphettünk be, egyébként a napijegy ára 20–25 euró. Óhatatlanul eszünkbe jutott, hogy Komárom gazdasági lehetőségei aligha kedvezőbbek számos erdélyi városéinál, ahol a városnapok szervezői rendszerint támogatások után járnak, hogy ingyenes rendezvényeket hozzanak tető alá. Itt viszont természetesnek tekintik, hogy a színvonalas kulturális kínálatnak ára van, amelynek egy részét a látogatók fizetik meg. Úgy tűnik, ezen a téren a felvidéki fesztiválok már megtették azt a lépést, amelyet nálunk még sok helyen csak fontolgatnak.

Mire leszállt az este, Komárom ismét egy másik arcát mutatta. A Jazz & Wine Fesztivál színpadai körül egyre sűrűsödött a közönség. A poharakban felvidéki és magyar borok csillantak meg, a teraszokon hosszú beszélgetések kezdődtek, a színpadról felcsendülő dallamok pedig hamar átlépték a város és az országhatár láthatatlan határait.