Hirdetés

Készültségben köszöntötték az új évet a világ nagyvárosaiban

Fokozott biztonsági készültségben köszöntötték az új évet a világ nagyvárosaiban. A terrorizmus jelentette fenyegetés rányomta a bélyegét az újévi ünnepségekre, de az éjszaka a világ nagy részén békében és jelentősebb szerencsétlenségek nélkül telt el – számolt be az MTI.

Hírösszefoglaló

2016. január 02., 15:082016. január 02., 15:08

2016. január 02., 18:002016. január 02., 18:00


Franciaország nem adta meg magát

A november 13-i párizsi merényletek okozta sokkból lassan kilábaló Franciaországban, ahol az újévi tűzijátékokat is lefújták, mintegy százezer rendőrt és csendőrt mozgósítottak országszerte a szilveszter biztosítására.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter közölte, hogy a hatóságoknak nincs tudomásuk konkrét terrorfenyegetésről, az intézkedést elsősorban a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fenyegető üzenetei indokolják, amelyek terrorcselekmény elkövetését helyezték kilátásba szerte Európában.

Francois Hollande államfő év végi televíziós és rádióbeszédében azt mondta, hogy Franciaország „még nem végzett a terrorizmussal”, a fenyegetés továbbra is a legmagasabb szinten marad. A most véget ért esztendőt a \"szenvedés és az ellenállás\" évének nevezte. \"A drámai események ellenére Franciaország nem adta meg magát\" - mondta, és arra biztatatott, hogy \"tegyük 2016-ot a bátorság és a remény évévé\".

Öngyilkos merényletet terveztek Münchenben

A németországi Münchenben terrortámadás veszélye miatt csütörtökön késő este lezárták a főpályaudvart és Pasing városrész pályaudvarát. A német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) ugyanis egy „baráti titkosszolgálattól” kapott információk alapján arról értesítette a rendőrséget, hogy az Iszlám Állam merényletet tervez Münchenben. A város rendőrkapitánya szerint az információk arról szóltak, hogy a terrorszervezet 5-7 embere öngyilkos merénylet végrehajtására készül. Egyelőre nem érkeztek jelentések arról, hogy bárkit is elfogtak volna ezzel kapcsolatban.

Lángolt egy szálloda Dubajban

Szilveszter éjszakáján tűz ütött ki egy luxusszállodában az Egyesült Arab Emírségekben lévő Dubajban, legalább 14 ember megsérült, egy pedig szívinfarktust kapott, de ő sem halt meg. A tűz az Address Downtown Hotel 63 emeletes épületében tört ki, a világ legmagasabb felhőkarcolójának, a 828 méter magas Burzs Kalifának a közelében. A lángokat azonban rendkívül gyorsan megfékezték, és az emírségek hatóságai nem sokkal ezután bejelentették, hogy a tervezett újévi ünnepségeket folytatják, felhasználva az e célra tartogatott 1,6 tonna tűzijátékot.

London felszabadultan ünnepelt

Az Egyesült Királyság fővárosában, Londonban százezrek búcsúztatták az óévet az utcákon, a rendezvényeket több ezer rendőr biztosította. A brit terrorelhárító hatóságok korábban közölték, hogy nincs értesülésük olyan közvetlen terrorfenyegetettségről, amely miatt az óévbúcsúztató ünnepségeket le kellett volna mondani. Videoüzenetében Boris Johnson polgármester is biztatta a város lakosait, hogy minél többen látogassák a rendezvényeket, nézzék meg a tűzijátékot vagy üljenek be a pubokba, vendéglőkbe, és ott ünnepeljék az új évet.

A tízperces látványos tűzijátékot, amely a parlament világhírű toronyórája, a Big Ben éjfélt jelző harangjátékára kezdődött, becslések szerint 250 ezren nézték a Temze partján és más helyszíneken. A Temze partján kijelölt és biztonsági kerítésekkel elkerített szakaszokra – immár második éve – csak előzetesen megváltott jegyekkel lehetett bemenni. Ezekből 110 ezret adtak el, és a tűzijátékra érkezőket a beléptetőkapuknál biztonsági ellenőrzésnek is alávetették.

Egymillióan a Times Square-en

A New York-i Times Square-en hagyományosan megtartott ünnepségre az előzetes becslések szerint körülbelül egymillió ember gyűlt össze, hogy a megannyi zenei előadás után figyelemmel kísérhesse azt a nagy kristálygömböt a tér közepén, amely az óév utolsó egy percét számolta vissza lassú leereszkedésével. Éjfélkor a gömb leereszkedett, és újévi tűzijáték kezdődött. Az ünnepi rendezvényt közel hatezer rendőr, köztük a terrorelhárítás különleges egységei biztosították.

Az oroszok is az utcán ünnepeltek 

Oroszországban az újév december legfőbb ünnepe. A szovjet időkben ugyanis nem engedélyezték a vallási ünnepeket, ezért az újév vette át a karácsony szerepét is. Az orosz városok főterein számtalan rendezvényt tartottak, Moszkvában ezrek várták az új évet a szokásosnál nagyobb rendőri felügyelet mellett.

Hatalmas buli volt a Copacabanán 

A 2015-ös év egyik legnagyobb ünnepségének a Rio de Janeiró-i Copacabana strand adott otthont, ahol a rendőrség becslése szerint közel 2 millió ember gyűlt össze. Brazília legnépszerűbb újévi rendezvényén 24 tonna tűzijátékot lőttek fel, a látványosság tizenhat percen át tartott. A riói hatóságok korábban közölték, hogy a terrorizmus miatt nem aggódnak annyira, mint más nagyvárosok a világban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
Hirdetés