A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a Demokratikus Koalíció (DK) különbséget tenne magyar és magyar állampolgár között, és Gyurcsány Ferenc kijelentései elbizonytalanítják a külhoni magyar szavazókat ahelyett, hogy a voksoláson való részvételre bátorítanák őket.
2013. december 10., 13:032013. december 10., 13:03
Erről Kalmár Ferenc – brassói születésű – kereszténydemokrata országgyűlési képviselő (képünkön) beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kalmár Ferenc az MTI szerint mondta, nem igaz, hogy a kettős állampolgárság és az autonómia gyengítené egymást. Európában ez nem így működik – szögezte le a kormánypárti politikus, jelezve: az unió 28 országa közül 25-ben szavazati joga van a külhoniaknak. Magyarország azzal, hogy megadta a szavazati jogot, nem tett mást, mint felzárkózott az európai többséghez, követve a trendet – jegyezte meg.
Kalmár Ferenc kitért Gyurcsány Ferenc azon kijelentésére, amely szerint csak azok szavazhassanak, akiknek van magyarországi lakhelyük. A kormánypárti politikus – aki 30 évig élt Brassóban – kiemelte: egyáltalán nem mindegy, hogy az anyaországnak milyen kormánya van, és törődik-e a határon túli kisebbségekkel. Korábban a külhoni magyarok azt érezhették, hogy ki vannak szolgáltatva, most a szavazati jog révén bizonyos mértékig beleszólhatnak az anyaországi politikába – értékelte.
Kalmár Ferenc rossz útnak tartja a DK elnökének azt javaslatát is, hogy csak az szavazhasson magyarországi választáson, aki ott adózik, szerinte ennek a vége a cenzusos szavazati jog, ami elfogadhatatlan. A KDNP-s politikus az ellenzéki pártot antidemokratikusnak minősítette, és arra kérte a külhoni magyar állampolgárokat, hogy regisztráljanak és éljenek szavazati jogukkal.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!