
Fotó: Videófelvétel
Parancsnoki vizsgálat indult katonák állítólagos jelenléte miatt egy zavargásokat megfékező hatósági akcióban a nyugat-franciaországi Lorient-ban – közölte szerda este a francia védelmi tárca.
2023. július 06., 00:052023. július 06., 00:05
2023. július 06., 00:112023. július 06., 00:11
A francia haderők fegyveres tengeri elitalakulata, a Forfusco vizsgálatot indított, amely jelenleg is tart. Amíg az eredmények nem ismertek, nem lesznek kommentárok – erősítette meg a minisztérium az AFP hírügynökségnek a francia sajtóértesüléseket. Az Ouest-France című regionális lap egy neve elhallgatását kérő katonával közölt interjút, aki elmondta: mintegy harminc kollégájával július 1-re virradóra részt vett a rendbontók megfékezésében Lorient-ban azért, hogy szavai szerint „ne hagyják leégni az országot”.
„A cikkekben említetteken kívül, amelyek a helyszínen megfigyelt emberekre hivatkoznak, és névtelenek által elmondottakat idéznek, a lorient-i ügyészség jelenleg nem rendelkezik semmilyen konkrét, objektív információkkal, sem feljelentéssel bárki részéről is” – jelezte a hírügynökségnek szerda este Stéphane Kellenberger ügyész. A közlemény szerint az eljárásban egyelőre négy rendőrségi előállításról szerepelnek információk, amelyekben az említett éjszakán a cikkben említettekről nem esik szó.
Az ügyész úgy látja, hogy objektív bizonyítékok és feljelentés hiányában a büntető törvénykönyv értelmében a büntetőeljárás megindításának feltételei egyelőre nem adottak. „Nem tudom megerősíteni ezeket a híreket a rendbontók elleni csoport fellépéséről” – mondta az AFP-nek Fabrice Loher, a város polgármestere, aki szerint a titkosszolgálatoknak sincs semmilyen információja a csoport jelenlétéről a városban.
A városvezető óvatosságra intett a Le Télégramme által idézett férfi beszámolója kapcsán, aki azt állította, hogy az ominózus csoport tartóztatta le. Fabrice Loher maga is látott az utcán csuklyásokat, akikről elmondása szerint azt gondolta, hogy ők is rendbontók. Hivatalos információk szerint július 1-re virradóra a breton kisvárosban négy embert állítottak elő, mindegyiküket a helyi rendőrség hallgatta ki. Az AFP szerint a polgármester „számára fontos, hogy mit mond az egészre a Forfusco”, mert nem szeretné, ha „besároznák a város jóhírnevét”.

Emmanuel Macron francia államfő hétfő este látogatást tett az öt éjjelen át tartott elővárosi zavargásokat megfékező párizsi rendfenntartó erőknél, amelyeknek köszönetét fejezte ki, és támogatásáról biztosította őket - közölte a francia elnöki hivatal.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
szóljon hozzá!