
Fotó: Lavanguardia.com/EFE/Alberto Estévez
A katalán elnök szerint Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét. Carles Puigdemont a BBC televíziónak adott, szerdán hajnalban sugárzott rövid interjúban kijelentette: kormánya vagy ennek a hétnek a végén, vagy a következő hét elején jelenti be Katalónia függetlenné válását Spanyolországtól.
2017. október 04., 16:542017. október 04., 16:54
2017. október 28., 11:222017. október 28., 11:22
Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha Spanyolország beavatkozna és közvetlen irányítása alá vonná Katalóniát, Puigdemont csak annyit mondott, hogy az olyan hiba lenne, amely mindent megváltoztat. Hozzátette ugyanakkor, hogy
Puigdemont a BBC-interjúban visszautasította az Európai Bizottság elnökének minapi nyilatkozatát, amely szerint a katalán függetlenségről vasárnap tartott népszavazás Spanyolország belső ügye, és a helyzetet Madridnak a spanyol alkotmányos renddel összhangban kell kezelnie. Jean-Claude Juncker a referendumra reagáló hétfői nyilatkozatában kijelentette azt is, hogy a spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt, ha viszont a spanyol alkotmánnyal összeegyeztethető módon zajlott volna le, akkor Katalónia kikerült volna az Európai Unióból.
Boris Johnson brit külügyminiszter a katalóniai népszavazásról és a referendumot kísérő erőszakcselekményekről szólva a kormányzó brit Konzervatív Párt Manchesterben zajló éves kongresszusán kijelentette, hogy
A katalán függetlenség kapcsán megszólalt VI. Fülöp spanyol király is, aki kedd esti beszédében úgy vélekedett, a katalán kormány „ismétlődően, tudatosan és szándékosan" megsértette a törvényeket. „Súlyos pillanatokat élünk demokratikus életünkben” – kezdte nyilatkozatát az uralkodó, azzal folytatva, hogy mindannyian tanúi voltak az eseményeknek, amelynek „végső célja, hogy a katalán kormány illegálisan kinyilvánítsa a függetlenséget”.
Hozzátette, hogy az államot épp ők képviselik Katalóniában. VI. Fülöp szerint „világosan és nyomatékosan”, teljesen kívül helyezkedtek a törvényen és a demokrácián, megpróbálták megtörni Spanyolország és a nemzet egységét, és minden spanyol jogát, hogy demokratikusan dönthessen az együttélésről. Hangsúlyozta: ebben a rendkívül súlyos helyzetben, „az állam legitim hatalmainak” biztosítania kell az alkotmányos rendet, az intézmények normális működését, a jogállamiság érvényességét és az önrendelkezést Katalóniában.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!