Hirdetés

Katalónia elnökévé választották Carles Puigdemontot

A katalán parlament Barcelonában megválasztotta Carles Puigdemontot az autonóm közösség új elnökévé vasárnapi, rendkívüli ülésén, mindössze két órával azelőtt, hogy az elnökválasztás törvényi határidejének lejárta miatt új választásokat kellett volna kiírni Katalóniában.

Hírösszefoglaló

2016. január 11., 15:222016. január 11., 15:22

Girona 53 éves polgármestere az éjszakába nyúló nyílt, név szerinti szavazáson 70 támogató voksot kapott, ellene 63-an szavaztak, két képviselő pedig tartózkodott.

Carles Puigdemont a katalán parlament függetlenségi pártjai, a Junst pel Sí (Együtt az igenért) és a Népi Egység (CUP) támogatásával szerezte meg az elnökké választásához szükséges szavazatokat a 135 fős törvényhozásban.

A politikusnak elsőként Artur Mas gratulált, aki 2010 óta töltötte be az elnöki tisztet. A katalán parlament négy ellenzéki pártjának képviselői nem tapsolták meg az új elnököt, miután a házelnök bejelentette a választás eredményét.

Carles Puigdemont egy nappal megválasztása előtt, szombaton lett a katalán autonóm közösség elnöki posztjának jelöltje, miután Artur Mas bejelentette: lemond a jelöltségéről, mivel nem tudja megszerezni a megválasztásához szükséges parlamenti támogatást, és enélkül elkerülhetetlen lenne, hogy megismételjék a parlamenti választásokat Katalóniában. Carles Puigdemont a voksolást megelőző parlamenti beszédében az önálló katalán állam megteremtését, a katalán függetlenség társadalmi bázisának kiszélesítését és elődje munkájának folytatását nevezte meg céljai közt. 

Az ellenzéki pártok pedig épp ezt hozták fel kifogásként. Mások mellett a katalán szocialista párt (PSC) és a katalán konzervatív Néppárt (PPC) szónoka is azt mondta, hogy nem látnak semmilyen különbséget az előző és az új elnök között. Mindannyian Spanyolország egysége mellett érveltek és tiltakoztak az elszakadási törekvés ellen.

Mariano Rajoy ügyvezető spanyol miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón reagált Carles Puigdemont elnökjelölti beszédére Madridban. Mind mondta, felkészültek a válaszlépésekre, ha az új katalán elnök és kormánya megsértené a törvényeket és az alkotmányt. Katalónia nem nyilváníthatja ki egyoldalúan elszakadását Spanyolországtól, mert az törvény- és alkotmányellenes – hangsúlyozta ismét a kormányfő.

Az új katalán elnök politikusi karrierjét megelőzően három évtizeden át újságíróként dolgozott. 2006-ban került be a katalán parlamentbe az Artur Mas vezette függetlenségi párt, a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) színeiben. 2011-ben választották Girona polgármesterévé. A szeptember 27-i katalán parlamenti választásokon győztes Junts pel Sí (Együtt az igenért) elnevezésű függetlenségi párttömörülés listáján a harmadik helyen szerepelt. 

Az elnökválasztás azért maradt az utolsó pillanatra, mert az elmúlt három hónapban a Junts pel Sí hiába próbálta meggyőzni a katalán parlament egyetlen másik függetlenségi pártját, a baloldali Népi Egységet, hogy támogassák Artur Mas újraválasztását. A CUP mindenképpen új jelöltet követelt a támogatásért cserébe. A Junts pel Sí egészen szombatig ezt a lehetőséget kizártnak nevezte, de végül beleegyeztek, hogy új jelöltet javasolnak Carles Puigdemont személyében, akit így végül a Népi Egység képviselői megszavaztak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
Hirdetés