2011. március 28., 15:442011. március 28., 15:44
A felkelők nyugati irányú előrenyomulásuk során vasárnap elfoglalták a Ben-Dzsavádtól 50 kilométerrel keletre lévő Rász-el-Unúfot, majd tovább haladtak, de Ben-Dzsavád nyugati kapujában a Kadhafihoz hű erők - kisteherautókon mozgó géppuskások - ellenállásába ütköztek. Ekkor a felkelők visszahúzódtak Ben-Dzsavádba, majd onnét tüzérségi fegyverekkel lőtték a kormányerőket.
Noha Ben-Dzsavád 140 kilométerrel keletre van Szirttől, a felkelők hajnalban azt közölték - független forrásból meg nem erősítetten -, hogy bevették ez utóbbi várost. A Reuters friss helyszíni tudósítása is azt támasztja alá, hogy Szirt - Kadhafi szülővárosa - nincs a felkelők kezén. A tudósító csak kormánykatonákat és rendőröket látott a városban, és semmi nyomát harcoknak. A tudósító a városi szemlén - más újságírókkal együtt - éppen a tripoli kormány szervezésében vett részt. Egy kormánytisztviselő azt állította őket tájékoztatva, hogy egyetlen felkelő sem közelítette meg a várost, egy katona pedig azt mondta, hogy a felkelők Ben-Dzsavádhoz vonultak vissza.
Szirtben vasárnap este és éjszaka voltak robbanások, és a város felett elrepültek nyugati koalíciós repülőgépek, amiből arra lehet következtetni, hogy bombáztak, de nem lehet tudni, hogy ez mennyire volt sikeres.
Bizonyosan a felkelők kezén van viszont a Szirttől 200 kilométerrel nyugatra lévő Zenten városa. A felkelők egyik szóvivője elmondta hétfő reggel, hogy Kadhafi erői észak felől Grad típusú rakétákkal lövik Zentent.
A nyugati koalíciós erők gépei hajnalban bombázták a Zententől hatszáz kilométerrel délre lévő Szabha városát, és a támadásnak számos polgári áldozata van - jelentette a líbiai állami hírügynökség.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!