
A migrációs válság az egyik legjelentősebb próbatétel, amellyel Európának szembe kell néznie – közölte Angela Merkel német kancellár hétfőn hajnalban, a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóját követően. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke leszögezte: regisztráció nélkül jogok sem járnak.
2015. október 26., 10:432015. október 26., 10:43
A csúcstalálkozót követő közös sajtótájékoztatón Juncker elmondta, három dolgot kellett megvitatni: a migránsoknak megfelelő menedék biztosítását a tél elől, az emberek áramlásának kezelését, valamint a határok ellenőrzését – számolt be az MTI.
A találkozón résztvevő országok egy 17 pontos akciótervet is elfogadtak a migrációs válság kezelése érdekében. A megfelelő menedék biztosítása Juncker szerint nem tűr halasztást. „Az nem lehet, hogy 2015 Európájában emberek magukra maradjanak, és mezőkön, a fagyban kelljen átvészelniük az éjszakát” – szögezte le a csúcstalálkozót kezdeményező politikus.
Megállapodás született arról is, hogy Görögországban és a Nyugat-Balkánon 100 ezerre nő a menekültek befogadására alkalmas férőhelyek száma, ebből Görögország év végére 30 ezerre növeli a férőhelyek számát, továbbá Görögországban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is 20 ezer új férőhelyet alakít ki – közölte az Európai Bizottság elnöke.
„A rend helyreállításának egyetlen módja az emberek ellenőrizetlen áramlásának lelassítása” – hangsúlyozta Juncker, hozzátéve, az a politika nem elfogadható, hogy egyes országok egyszerűen szomszédjaikra hárítják át a menekültáradatot. „Az embereket regisztrálni kell. Regisztráció nélkül jogok sem járnak” – mondta. Juncker azt is tudatta, hogy még hétfőn minden ország kapcsolattartót jelöl ki, s a vállalások teljesülését heti rendszerességgel ellenőrizni fogják.
Juncker szerint a schengeni övezet megőrzéséhez meg kell erősíteni a határok védelmét. Nem csak az EU és az övezet, hanem a görög–macedón és a macedón–szerb határok ellenőrzését is javítani kell. A luxemburgi politikus arról is beszámolt, hogy egy héten belül 400 fős erősítés érkezik az uniós határrendészettől Szlovéniába.
„Olyan megoldás nem lesz, ami csodával ér fel. A határok lezárása nem hosszú távú megoldás. Európa nem egymás kárára, hanem egymás segítése révén épül” – hangsúlyozta.
Angela Merkel közölte: Európának azt kell megmutatnia, hogy az értékek és a szolidaritás kontinense. A német kormányfő szerint rendet kell tenni a menekülthelyzetben, amihez rövid és középtávú intézkedések egyaránt szükségesek. Utóbbiak közé sorolta, hogy Görögország elkötelezte magát a menekültkérelmek feldolgozását segíteni hivatott hot spotok létrehozásában. Mint mondta, ez fontos és minőségi előrelépés a helyzet rendezettebb kezelése és a terhek megosztása felé az Európai Unióban. A kancellár emellett az érintett országok közötti információáramlás javításának fontosságára hívta fel a figyelmet.
A 17 pont a Juncker által elmondottak mellett azt tartalmazza, hogy az érintett államok 24 órán belül megfogalmazzák szükségleteiket, valamint az érintettek értesítése nélkül nem támogatják a migránsok és menekültek eljutását egy másik ország határához. A dokumentumban arra is kitértek, hogy megtagadható a belépés azoktól, akik nem kérnek menekültstátust, valamint az összes rendelkezésre álló eszközzel tájékoztatják a migránsokat jogaikról és kötelezettségeikről.
Többen Athén felelősségét pedzegetik
A csúcstalálkozó előtt több kormányfő a görög határ hatékonyabb ellenőrzésének szükségességét hangsúlyozta.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök is tudatta, hogy az Európai Tanács ülésein többször javasolta, hogy ha Görögország nem képes megvédeni a határait, akkor az EU-nak közösen kellene ezt megtennie, de mint mondta: „senki nem hallgatott ránk\". A kormányfő közölte, hogy a válság elsőszámú oka az, hogy az Európai Unió és a schengeni övezet egyes országai nem képesek vagy nem készek állni a szavukat.
A legdrámaibban a jelenleg legnagyobb nyomás alá került Szlovénia miniszterelnöke fogalmazott, aki közölte, hogy ha az érintett országok nem tesznek meg mindent, hogy átfogó megoldást találjanak, akkor ez a vég kezdete Európa és az Európai Unió számára.
„Ha nem tudunk konkrét lépéseket hozni a következő napokban és hetekben, akkor Európa és az Európai Unió elkezd széthullani” – hangoztatta Miro Cerar, érzékeltetve, hogy országa a legkisebb uniós tagállam az útvonalon és az egy nap alatt érkező 13 ezer migráns arányaiban olyan, mintha Németországba egyetlen nap leforgása alatt félmillióan érkeznének.
„Ez abszolúte elviselhetetlen. Ezt nem fogjuk hetekig bírni, ha nem kapunk segítséget” – húzta alá a szlovén miniszterelnök, tudatva egyúttal: meg kell védeni a határokat az ellenőrizetlen beáramlástól. Kitért arra, hogy meg kell erősíteni a török-görög határ védelmét, s Athénnak minden uniós segítséget meg kell adni ehhez. Egyetlen országot, így Görögországot sem lehet magára hagyni – mondta.
Zoran Milanovic horvát kormányfő elmondta: országa boldogan aláírná azt, hogy az uniós tagállamok hagyjanak fel azzal, hogy a szomszédos országok határára szállítják a migránsokat. Mint mondta: Horvátország a negyedik szem a láncban, és nem lenne ilyen helyzetben, ha más országok nem segítenék a migránsok továbbhaladását.
Macedóniát Gjorge Ivanov államfő képviselte a megbeszélésen, aki szintén nagyobb együttműködést vár Athéntól. Mint mondta, van, hogy tízezrével érkeznek migránsok, Athén és Szkopje között viszont eddig vagy semmilyen vagy nagyon alacsony szintű párbeszéd folyt. Ivanov elmondta: bízik abban, hogy Görögország több információt oszt majd meg Szkopjéval. Ivanov szerint a migrációs válság nem csak az EU, hanem az egész kontinens számára kihívás.
„Benjamin Franklint szeretném idézni: vagy összetartunk, vagy külön-külön fogunk lógni” – szögezte le Ivanov.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök viszont Törökországot hiányolta a tanácskozásról. Mint mondta: a migrációs korridor országai ülnek le tárgyalni, de ha a korridor bejárataként szolgáló állammal nem sikerül megállapodni, akkor nagyon nehéz lesz megoldást találni. Egyben bírált egyes EU-tagállamokat, amelyek szerinte csak azt nézik, hogy miként akadályozzák meg a migránsok bejutását, s nem azt, hogy miként kezeljék közösen a válságot.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!